Akadémia

5 akadémista, akiknek idén valóra vált álmuk



A Bayern München hivatalos weboldala gyűjtötte össze azt a négy dátumot, amikor öt tinédzserkorú Bayern-tehetség debütálhatott a felnőttcsapatban. Volt, aki egyből letette a névjegyét, volt aki rekordot döntött és akadt olyan is, aki nációja első képviselője lett a Rekordbajnok történetében.

Hansi Flick irányítása alatt több tizenéves és a húszas évei elejét koptató játékos kapott lehetőséget, hogy ha csak percekre is, de magára ölthesse a Bayern München mezét tétmeccsen. A zárt kapuk mögött zajló, Düsseldorf elleni találkozó során például három piszok fiatal labdarúgó kapott játéklehetőséget (Cuisance, Oliver Batista-Meier, Zirkzee). Igaz, ez is csak egy a sok meccs közül, amin némi tapasztalatot gyűjthettek az tinik.



Sarpreet Singh, aki százmilliókat tett boldoggá

Sarpreet Singh 20 évesen igazolt a Bayern München csapatához, és azonnal megkezdte munkáját az amatőröknél. Az új-zélandi középpályás a 19/20-as szezonban 22-szer szerepelt a Bayern II csapatában, ezeken a meccseken pedig 14 gólból vette ki szerepét (7 gól, 7 assziszt).

Még a szezon első felében, 2019. december 14-én, a Werder Bremen elleni 6-1-es kiütés során küldte őt pályára Flick. Érdekesség, hogy – mint Zirkzee esetében – ekkor is Philippe Coutinho jött le a pályáról, hogy átadja a helyét a fiatalabb generáció képviselőjének.

Singh már többször is pályára lépett hazája felnőtt válogatottjában.

Sarpreet azon a találkozón mindössze nyolc percet játszott, múlt héten viszont a Freiburg elleni 3-1-es győzelem alkalmával először lehetett a nagyok kezdőcsapatának tagja. Nem kizárt, hogy az utolsó meccsnapon, a Wolfbsurg ellen is pályára lép, bár ezzel csak szélesebbre húzná a mosolyt hazája futballszurkolóinak arcán. Na meg a több százmillió focikedvelő indiaién is, hiszen Singh a dél-kelet ázsiai ország állampolgárságával is rendelkezik és természetesen büszke származására.

Joshua Zirkzee és az álomdebütálás

2019. december 18-án a Freiburg otthonában 1-1-re állt a Rekordbajnok, Flick pedig kénytelen volt a 90. percben taktikai cseréhez folyamodni. Philippe Coutinho helyére érkezett a 18 éves holland, így a Bayern már két középcsatárral próbálta bevinni a győztes találatot a fekete-erdeiek kapujába. A hosszabbítás második percében aztán jött a dráma: Zirkzee első labdaérintéséből bevágta a kapuba Serge Gnabry passzát és ezzel megszerezte felnőtt karrierje első találatát.

A felejthetetlen pillanat.

A mérkőzés végül a gólpasszt adó Gnabry találatával dőlt el, így 3-1-re nyert a Bayern idegenben. Három nappal később egyébként a csoda megismétlődött: Joshua akkor a 86. percben lőtt győztes gólt a Wolfsburg ellen, végül az összecsapás 2-0-ás bajor győzelemmel záródott.

Zirkzee ezután még 11 tétmeccsen kapott szerepet a szezonban: bemutatkozott a Német Kupában, a Bajnokok Ligájában és még szerzett három gólt, illetve egy gólpasszt a további bajnokikon. Statisztikák szerint a fiatal labdarúgó élete első három profik közt lejátszott meccsen elvállalt lövéséből gól lett.

Batista-Meier is bizonyíthatott

Már lassan négy esztendeje dolgozik keményen az akadémián Oliver Batista-Meier, aki idén ugyan nem tartozott a harmadosztályt gyakorlatilag megnyerő Bayern II alapemberei közé, mégis az ificsapat egyik legékesebb gyémántjaként tartják számon.

Az akadémia egyik legnagyobb támadótehetsége, „OBM”.

Oliver elmondhatja magáról, hogy idén három korosztályt is képviselt a Bayern München alkalmazásában: 11 meccsen 12 gólt szerzett az U19-eseknél, 18 találkozón háromszor talált be a második számú csapatban és 2020. május 30-án a nagyok közt is bemutatkozhatott. A Fortuna Düsseldorf ellen kapott 12 játékpercet és a meccs végén elmondhatta magáról, hogy egy 5-0-ra hengerlő csapat tagja volt aznap.

Musiala, aki rekordot döntött

Csak nem egy éve írtunk arról, hogy a Bayern szerződtette az akkor 16 esztendős, angol gyökerekkel rendelkező Jamal Musialát. Mi sem gondoltuk volna, hogy a fiatal labdarúgó az idei szezon végén két hét alatt ekkorát ugorhat karrierjében.

Kezdődött minden azzal, hogy június elején a 3. Ligában Jamal csereként kapott lehetőséget Sebastian Hoeneß-től. Ez volt a 17 éves támadó középpályás harmadik cserelehetősége hat nap leforgása alatt és ez sikerült a legemlékezetesebbé is. Musiala kettő gólt vágott az utolsó húsz percben a Zwickau ellen, ezzel pedig gyakorlatilag egyedül hozta össze a három pontot a Bayern II-nek.

Jamal az azóta Angliába kerülő Pierre-Emile Hojbjerg rekordját adta tovább a múltnak.

Természetesen az első számú csapat illetékeseinek figyelmét sem kerülte el a fiatal fiú hőstette, így Hansi Flick előbb a kispadra nevezte, majd 2020. június 20-án debütáltatta is – méghozzá rekordot döntve. Jamal 17 évesen és 115 naposan döntötte meg a Bayern korábbi Bundesliga-rekordját (Hojbjerg: 17 év, 251 nap), amikor a Freiburg elleni meccs hajrájában két percet kapott a gyepen.

Richards, akire már nagyon vártak az amerikaiak

A lista utolsó tagja, Chris Richards Jamallal egy napon kapta meg első lehetőségét tétmeccsen a Bayern színeiben. A 20 esztendős alabamai srác másfél éve több, mint egymillió euróért igazolt a Bayern Münchenhez, miután egy sikeres kölcsönszerződés alatt többször edzhetett a profikkal is és a korosztályos csapatok keretébe is bekerült számos alkalommal. Jelenleg ő is a Bayern München tartalékcsapatának tagja, azon belül pedig a védelem alapembere: 27 mérkőzésen játszott, védő létére pedig 4 gólt is szerzett a harmadosztályú klubban.

„Ricsi” sem maradt ki a debütálók sorából.

2020. június 20. Richard számára is kedves dátum marad, hiszen ő is a Freiburg elleni hazai találkozón debütált a sztárok között. Az USA válogatottjának következő generációjában számolni lehet majd Chris nevével is, ez egészen biztos.

Reméljük, a jövőben még több fiatal tehetség bontogathatja szárnyait Hansi Flick gondos kezei alatt, illetve, hogy listánk szereplői a következő idényben még több lehetőséget kapnak az edzői stábtól.



5 akadémista, akiknek idén valóra vált álmuk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top