Utolsó előtti fordulójához, egyben utolsó hazai mérkőzéséhez érkezett a Bundesliga 2019/20-as évada, a Bayern München pedig már bajnokként vághat bele a tabella nyolcadik helyén álló Freibrug elleni meccsbe. Mutatjuk, mit érdemes tudni a találkozó előtt!

A 33. forduló összes mérkőzését 15:30-as kezdéssel bonyolítják le, így ekkor rendezik meg a második és harmadik helyezett Dortmund és Lipcse megmérkőzését, de egymás ellen játszik majd az utolsó öt helyen álló klubok közül négy is. Eldőlhet, hogy dobogón pontosan ki melyik helyen végez majd, a Leverkusen bebiztosíthatja a BL-csoportkört érő negyedik helyet a Mönchengladbach előtt, illetve pont kerülhet annak a végére is, hogy csatlakozik-e a Werder Bremen a már biztos kieső Paderbornhoz.

Így áll a tabella a 33. játéknap előtt. – Forrás: eredmények.com

A Sallai Rolandot is soraiban tudó Freiburg az európai kupaindulást érő helyekért küzd, így számukra egyáltalán nem lefutott ez a találkozó. Legutóbbi meccsükön 2-1-re verték a Hertha Berlin csapatát, így kilencre növelték az újrakezdés óta megszerzett pontjaikat. Ha csak a statisztikákra tekintünk, igencsak kevés esélyük lesz megtoldani ezt a számot, hiszen a legutóbbi 19 Bayern ellen lejátszott idegenbeli meccsükből egyet sem tudtak megnyerni, ráadásul ezalatt 52 gólt kaptak, ami a legtöbb, amit az Allianz Arenában pályára lépő csapatok kaptak a közelmúltban. Ráadásul az edző, Christian Streich mérlege is elég gyatra a Rekordbajnok ellen, tizennégy meccsen mindössze egy győzelem, illetve kilenc vereség.

A Hertha elleni meccsen az ex-Bayernes Nils Petersen és az olasz Vicenzo Grifo szállította a gólokat. Előbbi a klub házi gólkirálya 11 idénybeli találattal, utóbbi pedig a legtöbb asszisztot jegyezte, szám szerint 7-et. A SofaScore értékelései szerint azonban mégis a két kapus, a 23-szor kezdő Christian Schwolow és a 9-szer startoló Mark Flekken a csapat idei legjobbjai. Ezt bizonyítja, hogy a 26. forduló óta Schwolow háromszor is a forduló kapusa lett.

Streich mester biztosan törheti a fejét, amikor a csapat hátsó sorát kell megszerveznie, hiszen a védelemből két játékos is hiányzik sérülés miatt: a megbízható Manuel Gulde és a már német válogatottban is bemutatkozó Robin Koch.

A Bayern részéről akadhatnak változtatások a kezdőben, hiszen utolsó két bajnokiját tét nélkül játssza a csapat. A sajtótájékoztatón elhangzott Sven Ulreich esetleges szerepeltetése, illetve sokan Michael Cuisance-t is a kezdőbe várják. Egy biztos: Alphonso Davies biztosan kihagyja a találkozót az előző meccsen begyűjtött piros lapja miatt, illetve Alaba is pihenőt kaphat egy korábbi bokaproblémája miatt.

Hogy megismétlődik-e a legutóbbi, őszi találkozó, ahol Joshua Zirkzee vitte el a show-t kései győztes találatával, az kiderül szombat délután, 15 óra 30 perctől a Sport 2 csatornáján. Sok esély persze nincs erre, hiszen Lewandowskinak a Freiburg az egyik kedvenc ellenfele, hiszen már 15 gólt szerzett ellenük, ötször pedig duplázott is a piros-feketékkel szemben lejátszott meccseken.

🔴 Nyilatkozatok

Hansi Flick: „A futballiparban Christian Streich nagyon tekintélyes edző a friss, őszinte stílusa miatt. Óriási tisztelettel vagyok a teljesítménye felé. A csapata a sok távozó ellenére mindig abban a helyzetben volt, hogy a nemzetközi helyekért játsszon. Komoly mentalitású klubról van szó. A Freiburgban uralkodó nyugalom is biztosan egy fontos tényező. Mindannyian egy kötelet húznak, és nem nagy az egójuk. Várom a Freiburg elleni meccset. A mérkőzések és Christiannal folytatott beszélgetések mindig nagyszerűek.”

Christian Streich, a Freiburg vezetőedzője: „Remélem, hogy megint tudunk olyan energiával és szenvedéllyel játszani, mint legutóbb tettük. Biztos vagyok abban, hogy a csapat abszolút mindent belefog adni. Ha a Bayern jó formában lesz szombaton, össze fog zúzni minket. Talán hosszabb ideig is nyitottá tehetjük a találkozót. Azt akarjuk, hogy kellő magabiztossággal vegyük a Bayern elleni meccset. Hiszünk benne, hogy képesek vagyunk rá.”

🔴 Előzetes kezdőcsapatok és hiányzók

Bayern: Ulreich – Odriozola, Pavard, Boateng, Hernandez – Kimmich, Goretzka – Müller, Cuisance, Coman – Lewandowski

Akik biztosan kihagyják a találkozót a bajorok részéről: Davies (eltiltás), Thiago (műtét), Tolisso, Süle, Coutinho (fölépítő edzések).

Freiburg: Schwolow – Schmid, Lienhart, Schlotterbeck, Günter – Kwon, Haberer, Höfler, Grifo – Waldschmidt, Höler

Gulde (izomproblémák) biztosan nem léphet pályára az Allianz Arenában.

Ha a Bayern nem hazai pályán játszhatja le a Chelsea elleni BL-visszavágót, akkor jó ideig ez lesz az utolsó mérkőzés, amelyet látunk az Allianz Arénában.

Már bajnokként focizunk az Allianzban – idén utoljára? | Előzetes: Bayern – Freiburg
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top