A Werder elleni 1-0-ás idegenbeli győzelem és a bajnoki győzelem reakciói.
Hansi Flick: Gratulálok a csapatnak! Az elmúlt hónapokban szenvedélyesen, komoly mentalitással, nagy játékörömmel és jó küzdőszellemben játszottunk. A brémaiak eleinte nem akartak olyan sokat, majd felbátorodtak, mintha egy emberrel kevesebben lennénk. Ma viszont nincs kritika. Az ember soha nem egyedül, hanem együtt aratja a sikereket. Egy egységet alkotunk, és örülök, hogy ennek a tagja lehetek. A Mia san Mia életérzést a karrierem során már megtapasztalhattam. Ez egy bizonyos önbizalmat sugároz, amelyet a csapat megtestesít. A srácok óriási kvalitásokkal rendelkeznek és az edzői stáb megbízik bennük. Ez a Bayern München, a célok itt mindig magasak. Megtettük az első lépést, a következő célunk a kupa. A Bajnokok Ligáját nem lehet tervezni, elég nehéz lesz. Először a Chelsea elleni visszavágót kell abszolválnunk. Meglátjuk mi vár ránk, de úgy tűnik mindig csak egy meccset fogunk játszani. Az adott ponton topfittnek kell lennünk.
Az este további alakulásáról: Hermann Gerland azt mondta, hogy ma este whiskey-kólát vagy valami ilyesmit kell innunk. Ez a kedvence, minden este ezzel kényezteti magát. Én is ezt fogom tenni, mert megérdemli, hogy igyak vele. Nagyon fontos szerepe van abban, hogy a csapat ilyen jól funkcionál. A tapasztalata miatt nagyon kiegyensúlyozott stílusa van és jó hatással van rám is, ha eszmét cserélhetek vele. Ezért teljesíteni fogom a kívánságát és iszok vele egy whiskey-kóla light-ot.
Robert Lewandowski: Német bajnokok vagyunk. Természetesen kicsit furcsa a szurkolók nélkül ünnepelni. Ez a bizonyos extra és az a szenvedély, ami hiányzik. Ettől függetlenül nagyon elégedettek vagyunk. Nem volt egyszerű szezon, sokáig küzdöttünk a címért. Remélem, hogy hamarosan a rajongóinkkal ünnepelhetünk a stadionunkban. Az első félidőben a Werder valamivel védekezőbb volt, de jól játszottak. A másodikban kellett volna szereznünk még egy gólt, hogy egyszerűbb dolgunk legyen. Bizonyítottuk, hogy mi vagyunk a legjobb csapat Németországban. A Bajnokok Ligájában még jobban akarunk játszani.
Thomas Müller: Keményen kellett küzdenünk, de ez is jellemzi egy kicsit a morálunkat, ami a csapat kvalitástól függetlenül óriási. Úgy tűnik, hogy a Salátástálat a 34. fordulóban Wolfsburgban kapjuk meg. Szombaton lesz egy kis ünneplésünk – szűk körben, sajnos az asszonyaink nélkül. Furcsa ez az egész, de az a fontos, hogy lejátsszuk a szezont és matematikaiag már bajnokoknak mondhatjuk magunkat. A DFL-t, különösen Christian Seifertet nagy dicséret illeti, szuper koncepciót terjesztettek elő. Szezon közben gyengélkedtünk, de a konkurencia elszalasztotta kihasználni ezt. Jól dolgoztunk – különösen Hansi Flick. A legfontosabb meccsünk a dortmundi volt, ahol koncentrált teljesítmény nyújtottunk. Ez a győzelem volt az utolsó mozaikdarabja annak, hogy bajnokok lettünk.
A Bajnokok Ligájáról és a lehetséges tripláról: Lépésről lépésre kell gondolkodnunk. A Leverkusen egy jó csapat, akik ellen egyszer már kikaptunk. Nem szabad beképzeltnek lennünk. A Bajnokok Ligáját illetően hamarosan döntést hoz az UEFA. Először a Chelsea ellen visszavágót kell lejátszanunk, de még nem tudjuk, hogy ez hol kerül megrendezésre. A továbbiakban K.O. meccsekre kerül sor, egy kicsit olyan lesz, mint a VB. A cél az, hogy motiváltak és fittek, valamint motiváltak legyünk. Lesz egy jó négyhetes szünetünk. Az edző egy 12 napos szabadságra küld minket, ezután kezdjük a felkészülést. Ezután teljes erőbedobással kell hozzáállnunk a dolgokhoz, hogy a legjobb esetben elérjük a döntőt.
Herbert Hainer: A sorozatbeli nyolc bajnoki cím nagyon különleges dolog az FC Bayern számára – a koronkrízis miatti körülmények felforgatták a folyamatokat és új, nem tervezhető kihívások elé állítottak minket. Büszkék és boldogok vagyunk, hogy az FC Bayern ezekben a szokatlan időkben is megmutatta, hogy hol tart. Új fejezetet írtunk a bajnoki történelemben, ehhez teljes szívből gratulálok a csapatnak, Hansi Flick vezetőedzőnek és az egész stábnak. Nekem ez az első bajnoki címen a Bayern elnökeként és ez hihetetlenül jó érzés. Most Berlint vesszük célba.
Karl-Heinz Rummeingge: Szeretnék gratulálni a csapatnak, Hansi Flick vezetőedzőnek és az edzői stábnak a német bajnoksághoz. Ez kétségtelenül egy speciális körülmények között megnyert, senki által nem kívánt, remélhetőleg egyedülálló szezon volt. Hansi Flick, a stábja és a csapat a nehéz körülmények ellenére egy ragyogó tavaszt játszott – ez nem csak a győzelmeinkre, a pontokra és a sok gólra, hanem a játékstílusunkra is vonatkozik. A rajongóinknak akarjuk ajánlani a címet, egyidejűleg támadófutballal akarjuk őket meggyőzni. Ez sikerült, az FC Bayern pedig megérdemelten lett sorozatban nyolcadszorra is bajnok.
Joachim Löw: Gratulálok az egész FC Bayernnek, mindenekelőtt pedig Hansi Flicknek, az egész edzői stábnak és a játékosoknak. Nem csak a koronavírus gondoskodott arról, hogy a Bayernnek át kellett lépnie pár akadályon. A tabellán sokáig nyíltabb volt a szituáció, mint ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk. A kvalitásaikkal, a mentalitásukkal és egy jó nagy adag játékörömmel a Bayern egyre dominánsabbá vált.
Christian Seifert: Gratuláció az FC Bayernnek a német bajnokság megnyeréséhez. A müncheni csapat megvédte a címét és a bajnokság ideiglenes felfüggesztése maitt egy nagyon különleges szezont nyert – mindenekelőtt a második félévben mutatott, figyelemreméltó teljesítménye miatt. Gratulálok Hansi Flicknek és stábjának, illetve a klub vezetőinek is.
Lothar Matthäus: A Bayern megérdemelten lett bajnok. Lenyűgözően, összetetten és nagy magabiztossággal játszottak. Hansi Flick sok változtatást eszközölt, Alabát a védelem közepére helyezte, Müllert és Neuer ismét topformába hozta és a fiatal játékosok is jól fejlődtek az irányítása alatt. Lenyűgöző volt, ahogyan ezt a bajnokságot megnyerték. Lewandowski pár éve garancia a bajnokságra, a legnagyobb részt azonban Hansi Flick edző vállalta belőle.