A Bayern München 2-1-es győzelmet aratott a Gladbach felett. A mérkőzést követő reakciókat olvashatjátok.
🔴 Hansi Flick: Ez egy kemény meló volt. Egyszerűen csak meg akartuk nyerni a mérkőzést. Korábban is tudtuk, hogy pár személyi kérdésben változtatni fogunk. Ez fontos is volt, főleg a hétközi kupameccs miatt. A Gladbachnak egy hete volt regenerálódni. Minden csapat érzi már a lábaiban ezt a kemény szezont. Boldog vagyok, hogy tartottuk az előnyünket és megnyerhettük a mérkőzést. Brémában le akarjuk zárni a dolgot és folytatni akarjuk a sikerszériát.
◾ Pavardról: Benji 100 százalékig profi, az ember megbízhat benne. Mindig nagyon nagy rizikóval játszunk, ilyen volt az a helyzet is, amikor a saját kapunkba jutott a labda. Ezért is szebb, hogy a döntő gólt ő készítette elő.
◾Lucas Hernandezről: Összeszokott csapatunk van. Az utolsó edzésgyakorlaton sem tudtunk sok dolgot begyakorolni. Sokkal inkább az volt a cél, hogy felszívjuk magunkat energiával és jól érezzük magunkat, kevés taktikai dolgot tartalmazott a programunk. Lucas jó volt, még ha csalódott is volt a lecserélése miatt. Viszont azt hiszem, hogy a két játékos becserélése döntő tényező volt számunkra.
◾ Zirkzeeről: Szuper gólt szerzett, ez is mutatja a kvalitásait. Az edzéseken is feltűnő, hogy milyen bátor a befejezéseknél. De azt is láthattuk, hogy van még mit tanulnia. De erre van az edző, hogy az ilyen játékosokat fejlessze.
🔴 Leon Goretzka: A mérkőzést követő érzelmeink nagyon pozitívak. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen kései góllal, de megnyertük a mérkőzést, és lehetőségünk van kedden megnyerni a címet. Nagyon nehéz volt, a Gladbach jó tervvel készült. Nehézséget okozott, hogy mindig hátra kellett futkároznunk. Ma más játékosok léptek pályára, ez egy kicsit távol állt a tervünktől, mert egyébként 90 percen keresztül presszingelünk – most védekezőbbek voltunk és egységből akartunk helyzetbe kerülni. Végül győztünk. Brémában is nyerni akarunk.
🔴 Manuel Neuer: A német kupaelődöntő után is hasonló érzéseim voltak. Mindig, ha egy kicsit szorosabb, de végül a mi javunkra dől el a meccs, akkor annak automatikusan jobban örül az ember. Most egy kicsit közelebb került a bajnoki cím. A munkásgyőzelem is jól megy nekünk. Taktikailag kicsit másképp játszottunk és nem is birtokoltuk annyit a labdát, inkább a középpályán presszingeltünk. Hagytuk is egy kicsit előrébb jönni őket. Ez volt ma a mi győzelmünk módja.
🆚 Marco Rose: Elkerülhető gólokat kaptunk, de ezek is a bátorságunkból fakadtak. Kellett volna egy-két gólt lőnünk. Ha az ember el akar érni itt valamit, akkor értékesítenie kell a helyzeteit. A Bayern München végig hitt a győzelemben. Ez az a dolog, amiben nekünk is fejlődnünk kell még.
🆚 Christoph Kramer: Két nagyon idióta gólt kaptunk. Az első 60 perc, főleg az első félidő nagyon jól sikerült és a Bayernnél is többet birtokoltuk a labdát. Sikerült elérnünk, hogy ne a szokásos módon alakuljon a mérkőzésük. Sok dolgot jól csináltunk a labdával és mohók voltunk. Az utolsó fél órában nagyon beszorítottak minket.
🆚 Yann Sommer: Játékban jók voltunk. A hibám miatt természetesen bosszankodom, de jól jöttünk vissza és különösen az első félidőben tartottuk jól kontroll alatt a meccset. Bátrak voltunk, jó befutásaink voltak és meg tudtuk tartani a labdát. A második félidő valamelyest nehezebb volt számunkra.