Az Eintracht Frankfurt elleni kupaelődöntős győzelem apropóján összeszedtünk nektek pár érdekességet a játékosokkal és a csapattal kapcsolatban.
Lewandowski statjai
A 31 esztendős csatár csak egy szezonban, a 2016/17-esben tudott több gólban szerepet vállalni, mint idén. Akkor 51 találatig jutott, idén három fordulóval, egy kupadöntővel és a Bajnokok Ligája-folytatásával a vége előtt 50-ig (45 gól, 5 assziszt).
A lengyel négygólos a kupában, egy döntőben szerzett találattal pedig az idei sorozat gólkirálya lehet belőle.
Hansi Flickkel kapcsolatos számadatok
Flick első 27 tétmeccséből 24-et megnyert a Bayern München vezetőedzőjeként. Ezzel megdöntötte Pep Guardiola rekordját, aki korábban 27 mérkőzésen 22-szer volt győztes csapat trénere a Bayernnél.
Hansival sorozatban a 12. tétmeccsén nyert a Bayern, ezzel pedig a Jupp Heynckes vezette 2017/18-as csapat nyomdokaiba léptek a fiatalok.
Legutóbb a 2013/14-es idényben volt veretlen 21 egymás utáni összecsapáson a klub, akkor Guardiola irányításával 24-ig jutottak a játékosok.
A csapat érdemei
A Bayern sorozatban harmadik alkalommal jutott be a Német Kupa fináléjába. Ez eddig csak egyszer, 2012 és 2014 között sikerült.
A Rekordbajnok 24. fináléját játszhatja Berlinben. Ez kétszer annyi, mint amennyiben az ezen a listán második helyen álló Schalke szerepelt (12).
42. tétmeccsén 128., illetve 129. találatát szerezte ebben a szezonban a Bayern, amellyel beállították az 1972/73-as keret rekordját.
Thomas Müllerrel kapcsolatos érdekességek
Müller karrierje során 55 DFB-kupameccsen 50 gólban vállalt szerepet (32 találat, 18 gólpassz). Ez egyedülálló adatnak számít, mióta a 2008/09-es szezonban elkezdődött a részletes adatgyűjtés.
Thomas beállította Sepp Maier és Gerd Müller rekordját, mindhárman 47-szer voltak győztes fél tagjai Német Kupa-találkozókon.
Egyéb adatok
Az OptaFranz szerint az első félidőben 11-ből 10 frankfurti játékos átlagos pozíciója volt saját térfelükön.
Ivan Perisic 1869 nap után szerzett újra gólt a DFB-kupában. Legutóbb a Wolfsburg játékosaként talált be még 2015 áprilisában.