Bundesliga

Gólrekord a Bayerntől; Müller, Lewa, Gnabry, illetve Wirtz is csúcsot döntött



Egy csokorba gyűjtöttük a Leverkusen elleni 4-2-es győzelem érdekességeit és statisztikáit.

BAYERNES STATISZTIKÁK:

◾ A Bayern 30 játéknap után a 90. gólját is megszerezte – ez rekord eddig a Bundesligában. 34 forduló után 101 gól az abszolút csúcs, tehát négy forduló alatt legalább 12 gólt kell szereznie a Bayernnek, hogy új ligarekordot állítson fel.

◾ A Bayern a sorozatbeli 16. bajnoki meccsén is veretlen maradt (15 győzelem, 1 döntetlen), egyben pedig a zsinórbeli kilencedik Bundesliga-találkozóját nyerte meg. Ez legutóbb Jupp Heynckes irányítása alatt sikerült 2017 decembere és 2018 februárja között – akkor az egymás utáni 10. meccsét is megnyerte a bajor csapat.

◾ A Bayern a sorozatbeli nyolcadik idegenbeli győzelmét aratta – ez legutóbb a 2013/2014-es szezonban, Pep Guardiola irányítása alatt sikerült – akkor 10 vendégmeccset is megnyertek a müncheniek.

◾ A Bayern az egyetlen Bundesliga-csapat, amelyik a bajnokság folytatása óta egyetlen pontot sem veszített.

◾ A Bayern a 13 tavaszi meccséből, azaz a lehetséges 39 pontból 37-et gyűjtött be. Ez a második legjobb teljesítmény, a triplázós szezonban mindegyik tavaszi meccsét megnyerte a csapat a szezon ezen szakaszában.

◾ A Bayern az idei Bundesligában 41 gólt lőtt az első félidőben, természetesen ez a legjobb mutató Németországban. A Bayern már most annyi gólt lőtt az első félidőkben, mint a tavalyi meccsek első 45 percében.

◾ Hansi Flick 20. bajnoki meccsén a Bayern 65 gólt lőtt – a Bundesliga történelmében egy csapat sem ünnepelhetett az első 20 bajnokiján ennyi találatot, sőt még 62-t sem.

◾ A Leverkusen vezetőgólja volt 2020-ban az első találat, amellyel vezetést szerzett az ellenfél. Legutóbb december közepén, a Bremen elleni 6-1 alkalmával lőtte az első gólt a kihívó csapat a Bayern ellen.

Match awards from Bayern Munich's emphatic 4-2 win against Bayer ...



JÁTÉKOS-STATISZTIKÁK:

◾ Robert Lewandowski a 30. játéknapon a 30. gólját szerezte, amellyel személyes rekordot döntött. Legutóbb Gerd Müllernek volt hasonló aránya, 1972/1973-ban 30 meccs után 33 gólosnak mondhatta magát. Lewandowskinak ez volt a 44. gólja idén a Bayern tétmeccsein, ami szintén egyéni rekordnak számít a profi pályafutásában.

◾ Thomas Müller a Leverkusen elleni két gólpasszával már 20 gólt készített elő a Bundesligában – ezzel beállította Kevin de Bruyne 2014/2015-ös szezonban beállított rekordját.

◾ Leon Goretzka a Bayernben lejátszott 50. bajnoki mérkőzésén egy-egy góllal és gólpasszal, valamint remek játékkal járult hozzá a csapat győzelméhez. Az egyenlítőgólt megelőző asszisztja volt az idei 5. előkészítése a ligában, ami egyéni rekordot jelent.

◾ Thiago a 150. bajnoki meccsén lépett pályára a Bayernben – 118 alkalommal győztesen vonult le a pályáról és 37 gólhoz járult hozzá közvetlenül.

◾ Serge Gnabry a 12. gólját szerezte az idei bajnokságban és ezzel személyes rekordot állított be a Bundesligában.

◾ Kingsley Coman a harmadik gólját lőtte a Bundesliga idei kiírásában. Legutóbb február közepén, a Kölnben aratott 4-1-es győzelemnél volt eredményes.

EGYÉB STATISZTIKÁK:

◾ Florian Wirtz, a Leverkusen második góljának szerzője 17 évesen és 34 naposan lőtte a gólját – ezzel ő a Bundesliga történelmének legfiatalabb gólszerzője.



Gólrekord a Bayerntől; Müller, Lewa, Gnabry, illetve Wirtz is csúcsot döntött
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top