Interjúk és nyilatkozatok

Pavard: Nem tudom, mit hoz a jövő; a triplázásról álmodunk



Az idei szezonban már négygólos jobbhátvédünk, Benjamin Pavard beszélt a beIN Sports France-nak eddigi teljesítményéről, valamint céljairól a szezon hátralévő, bizonytalan felére tekintve.

Benjamin Pavard a visszatérés után két találkozón, a Union Berlin elleni 2-0-ás siker és Düsseldorf elleni kiütéses, 5-0-ás győzelem során is fejjel talált be. Kiváló formában futballozik, azonban ez nem csak őróla, hanem az egész csapatról elmondható.

„Nagyszerű keretünk van. Jól teljesítettünk a Német Kupában és a Bundesligában is. Muszáj így folytatnunk, mert a bajnokságot és a kupát minden évben kötelező nekünk nyernünk. A Bajnokok Ligájáról is álmodunk, triplázni szeretnénk.” – kezdte lényegre törően a beszélgetést a 24 éves hátvéd, aki a legrangosabb európai kupasorozatból is tevékenyen kivette a részét: hét találkozón két asszisztot is adott, emellett négyszer sikerült a védelemmel kapott gól nélkül lehozniuk a meccset.

Mióta profi futballista, Pavard-nak kétségkívül ez a legsikeresebb szezonja. Kétszer annyi gólt rúgott ebben az idényben (4), mint addig valaha is (két gól négy év alatt) klubszinten. Érdekes adat, hogy azon a hét mérkőzésen, amelyen profiként betalált, mindig a nyertes csapat tagja volt: kétszer a Stuttgartban, négyszer a Bayernben, egyszer pedig a francia válogatottban.

„Szerintem, mióta a Bayernben játszom, sokat fejlődtem védekezésben, de még többet támadásban. Továbbra is rúgnom kell a gólokat, mert eddig ez volt a gyenge pontom. Persze az első számú feladatom marad a védekezés.” – jellemezte játékát a francia.

Bundesliga return: What did we learn from the first major league ...

Benji a Union ellen oda-vissza betalált az idei bajnoki szezonban.

„Nincs konkrét célom. – folytatta Benji – Egyszerűen csak az lebeg a szemem előtt, hogy annyi meccsen játsszak, amennyin csak tudok, illetve az, hogy benne legyek a kezdő tizenegyben és trófeákat emelhessek a magasba, valamint, hogy olyan hatékony legyek, amennyire az lehetséges.”

A franica bekk 24 esztendős korára két igen eltérő trófea „birtokosa”. A Stuttgarttal még a 2016/17-es idényben lett a másodosztály bajnoka, 2018 nyarán pedig a francia válogatottal valósította meg egyik álmát: világbajnok lett.

„Öt évre írtam alá a Bayernhez. Játszom a meccseim, igyekszem jól szerepelni és megtenni mindent, hogy tovább fejlődjek. Sok címet szeretnék nyerni. Nem tudom még, mit hoz a jövő, viszont nem is akarok sok kérdést feltenni magamban.” – utalt a jelenlegi járványhelyzetre Pavard.

Pavard: Nem tudom, mit hoz a jövő; a triplázásról álmodunk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top