Bundesliga

BILD: Ezeket a korlátozásokat tartalmazza a DFL szabályzata



A Bundesliga május 16-ai folytatásával a kluboknak és játékosoknak természetesen nagy felelősséget kell vállalniuk önmagukért és egymás védelmében. A szabályzat szerint a mérkőzések közben különös figyelmet kapnak majd a játékosok viselkedései a médiában, ezért a DFL számos óvintézkedést hozott – A BILD belső információkra és iratokra hivatkozva számolt be ezekről.



▪ Gólszerzésnél kerülni kell a közös gólörömöket, a pacsizást, az ölelkezést. A könyök vagy láb érintése engedélyezett.

▪ A cseréket lepacsizás nélkül kell levezényelni.

▪ Kerülni kell a csoportosulásokat és a köpéseket.

▪ A csapatok bevonulása különböző időpontokban kell, hogy történjen.

▪ Nem lesznek csapatkísérő gyermekek, kabalafigurák, csapatfotók és kézfogások sem a térfélválasztásnál.

▪ Az öltözőkben való tartózkodást a lehető legrövidebb időtartamúra kell csökkenteni.

▪ A cseréknek, akik minden második vagy harmadik széket foglalják el, maszkot kell viselniük.  Az egyetlen kivétel ezalól az edző, akinek a többiektől másfél méteres távolságot szintén be kell tartania. Szintén leveheti a maszkot az, aki csereként melegít be a mérkőzésre.

▪ A DFL szerint a mérkőzés után is mellőzni kell a kézfogásokat – csapaton belül, az ellenféllel és a játékvezetői stábbal is.

▪ A hangosbemondók által mesterségesen létrehozott stadionzaj sem engedélyezett. A góloknál és a bevonulások során viszont engedik a csapathimnuszok és gólhimnuszok bejátszásai.

▪ A Gladbachban is alkalmazott kartondrukkerek alkalmazása, a higiéniai szabályok betartásával szintén engedélyezettek.

BORUSSIA-PARK füllt sich mit „Pappkameraden“

Hogy ezen kívül milyen korlátozosáok és engedélyezések lesznek, azok a későbbiek, vagy a mérkőzés során derülhetnek ki.

BILD: Ezeket a korlátozásokat tartalmazza a DFL szabályzata
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top