Átigazolási hírek

Sieb sikeres orvosin vett részt a Bayernnél – a Hoffenheim sportigazgatója kifakadt



Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Hoffenheim 17 éves toptehetsége a következő szezonban ingyen csatlakozik a bajorokhoz – Armindo Sieb csütörtökön sikeres orvosi vizsgálatokat abszolvált a Bayernnél – írta meg a Sport1, ezt a Bayern egyelőre még nem, de a „falusiak” sportigazgatója, Alexander Rosen már megerősítette. Viszont nem örült neki!

„Armindo világos perspektívát kapott nálunk és rendszeresen edzett a profikkal is. Természetesen sajnálatos, hogy a srác és az ügynöke egy másik ajánlat mellett döntött – ezt tiszteletben kell tartanunk, még ha egy kicsit fáj is.”

Sieb a legutóbbi négy bajnokiján eltiltás miatt nem lépett pályára – december közepén Angelo Brücknert buktatta piroslapot érő mozdulattal.

A gólerős támadójátékos fiatal kora ellenére nem az U17-ben és nem is az U19-ben, hanem elsősorban a Bayern II-ben, a német harmadosztályban kaphat majd lehetőséget állítólag. Rosen – érthetően – nem örült a dolgok menetének.

„Bosszantónak találjuk, hogy a játékos a beleegyezésünk nélkül orvosi vizsgálaton vett részt az FC Bayernnél, Münchenben. A jelenlegi koronakrízis és annak minden korlátozásának és kihívásainak tudatában egyszerűen nincsenek szavaim erre a viselkedésre.”

A Sport1 infói szerint a klub akadémiáinak médiaképviselői csütörtökön délután egyeztettek a vizsgálatról, a TSG vezetői is csak ekkor, közvetve értesültek az eseményről. Ebben az időpontban Sieb és ügynöke a Campusszal lebeszélve és a Hoffenheim beleegyezése nélkül már Münchenben tartózkodva végezték el az orvosi vizsgálatokat.



Sieb sikeres orvosin vett részt a Bayernnél – a Hoffenheim sportigazgatója kifakadt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top