Egyéb

Alaba közel az ügynökváltáshoz



David Alaba jövője egyelőre kérdéses – szerződése 2021-ig szól és sajtóhírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy a 27 éves játékos távozni fog a Bayerntől. Korábbi nyilatkozatában ő maga is nyitva hagyta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket, bár azt is elismerte, hogy a Bayern képviselői még nem keresték meg őt a továbbiakkal kapcsolatban.

A német Sky információi szerint az osztrák védő közel áll ahhoz, hogy az ő ügyeiben is Robert Lewandowski jelenlegi képviselője, Pini Zahavi járjon el. Az izraeli “sztárügynök” a lengyel gólvágó Realhoz való átigazolását segítette volna elő, de a vezetők keménykezűsége miatt Robert beletörődött a maradásba, sőt azóta remekül érzi magát Münchenben és meghosszabbította a szerződését is.

A Sport Bild és a BILD a játékos édesapjától és ügynökétől, George Alabától úgy tudja, hogy még tartanak a Zahavival való megbeszélések a közös együttműködésre. Egyelőre nem tudni, milyen elképzelések, ajánlatok között válogathat David, valószínűleg a két spanyol topcsapat is megpróbálkozhat a megszerzésével – természetesen a hosszabbítása is esélyes opciónak számít, ebben az esetben viszont jelentős fizetésemelkedésre számíthat a Bayern sajátnevelésű klasszisa, aki a legutóbbi hónapokban a középhátvéd poszton bizonyította klasszisát.



Alaba közel az ügynökváltáshoz
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top