Európa-szerte intenzív témát jelent, hogy a nagyobb látogatottságú rendezvényeket engedélyezzék-e a helyi hatóságok a koronavírus miatt. A legnagyobb európai gócpontnak számító Olaszországot például vesztegzár alá rendelte a kormány és április elejéig a Serie A-t is felfüggesztették.
Németországban is javasolták, hogy töröljék az 1000 főt meghaladó rendezvényeket, illetve zárt kapuk mögött játsszák le az összes sporteseményt. A bajor kormány keddi ülése során hivatalossá is vált, hogy április 19-ig, azaz húsvétig eleget tesznek az egészségügyi miniszter javaslatának, ez természetesen a Bayern mérkőzéseit is érinteni fogja.
Ennek értelmében a március 18-ai Chelsea, a március 22-ei Frankfurt és az április 11-ei Düsseldorf elleni mérkőzést is nézők nélkül játssza le a Rekordbajnok az Allianz Arénában, de lehetséges, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntéjének első meccse is zártkapus lesz, ha a Bayern továbbjutása esetén az odavágó Münchenben kerül megrendezésre.
Természetesen a március 31-én, Nürnbergben megrendezendő német-olasz válogatott meccs is „szellemmérkőzés” lesz. Ezenkívül a hétvégi Dortmund – Schalke rangadó , a Bremen – Leverkusen és a Gladbach – Köln hangulata is a vírus áldozatául esett. További bajor csapatként az elsőosztályú Augsburg, illetve a másod és harmadosztályban szereplő Nürnberg, Fürth, Regensburg, Ingolstadt, 1860 München, Unterhaching, Würzburg és a Bayern II meccseire sem látogathat ki a nézőközönség. Persze nem csak a labdarúgást, hanem a hokit, a kosárlabdát és a kézilabdát is érintik a helyi intézkedések.
Az óvintézkedések miatt is nagy meglepetés, hogy a hétvégi Union Berlin – Bayern München mérkőzésre kilátogathatnak a nézők. A kiscsapat közleménye szerint a kerületi önkormányzat tájékoztatta a klubot, hogy a kockázatértékelések alapos vizsgálatát követően döntöttek úgy, hogy nem akadályozzák meg a szurkolókat a mérkőzés részvételében.