A Bundesliga történelmében még soha nem fordult elő az, hogy zárt kapuk előtt, nézők nélkül játsszanak le egy játéknapot. Hamarosan előfordulhat, hogy ez megtörténik: Jens Spahn egészségügyi-miniszter javaslata szerint ugyanis az 1000 résztvevőnél nagyobb eseményeket le kellene fújni Németországban. Természetesen a koronavírus miatt. A DFL is nyilatkozott az esetről:
„A koronavírus az egész társadalmat, és ezzel a labdarúgást is nehéz helyzetbe sodorja. Természetesen ez érvényes a népesség és a futballrajongók egészségére, ők élvezik a legmagasabb prioritást. (…) A klubok természetesen szorosan együttműködnek a helyi hatóságokkal és döntenek a további játéknapok lefolyásáról. Az kétségtelen, hogy május végéig le kell játszani a szezont. A szövetség elnöksége rövid időn belül összeül és találkozót szervez a klubok képviselőivel.”
Hogy melyik mérkőzéseket játsszák le nézők nélkül, azt egyelőre a helyi, felelős hatáságok fogják eldönteni, de mint írtuk, az egészségügyi miniszter javaslata szerint az összes nagyobb eseményt el kellene halasztani. Mivel a meccseket le kell játszani, ezért a jelenlegi helyzet alapján sanszos, hogy nézők nélkül tennék. Hogy találnak-e valamilyen megoldást a dologra, egyelőre bizonytalan (pl jó lenne fél, vagy negyedházas meccseket tartani úgy, hogy a rajongók kellő távolságot tartanak egymással).
Németországban időközben, a vasárnapi állás szerint, több mint 1000 koronavírus fertőzöttet regisztráltak. Az országban még nincs halálos eset, Egyiptomban azonban nemrégiben elhunyt az első német állampolgár.