Bajnokok Ligája

„Végig koncentrált csapatteljesítményt láthattunk; Ez egy valóra vált álom” – Reakciók: CFC 0-3 FCB



A Chelsea elleni 3-0-ás győzelmet követő reakciók.


Hansi Flick: Ma egy 90 percen keresztüli koncentrált csapatteljesítményt láthattunk. Az elejétől nyomás alá helyeztük az ellenfelet és mi határoztuk meg a játék ritmusát. Az első félidőben kihasználhattunk volna egy pár helyzetet, a második félidőben ez sikerült is. Nagyon, nagyon boldogok vagyunk. Serge Gnabryt régóta ismerem, remek fejlődésen ment keresztül és kiváló képességei vannak az egy az egy elleni játékban, illetve a befejezésekben. Örülünk, hogy a mi játékosunk. Most be akarunk jutni a negyeddöntőbe, ezután lépésről lépésre haladunk tovább.

Müllerről: Thomas ma pontosan azt csinálta, amire szükségünk volt. Nagyon intelligens és jól használta ki a területeket. Nagyon jó meccset játszott, csakúgy mint a csapat többi tagja.

Daviesről: Az erősségeit veti be a meccseken. Eredetileg támadó, de kiemelkedően védekezik és a fejlődése fenomenális. Jól illeszkedett be a csapatba és jó hangulatot is hozott magával.

A jövőjéről: Ez nem rólam szól, hanem a csapat sikereiről. Nagy dicséret illeti az edzői stábomat is, akik szenzációsan támogattak engem. A többi nem rajtam múlik, ez a jövő kérdése.

Képtalálatok a következőre: hansi flick

Thomas Müller: A K.O. meccsek egyszerűen olyanok, mint levesben a só. Maximum kétszer inogtunk meg a védelembem, de már az első félidőben gólt kellett volna eredményeznie a játékunknak. Intenzív meccs volt, még mindig tele vagyok adrenalinnal. Összességében megérdemelt 3-0-ás győzelmet arattunk. Nagy önbizalommal jöttünk ide. Örülök, hogy a második félidőben gólokra tudtuk váltani a fölényünket.

Daviesről: Jónak tartom a TikTok videóit, de a pályán is nagyon fontos játékos. Hozzá fogható még nem volt a Bayernnél, olyan a fizikuma és a sebessége. Még lenyűgözőbb viszont a taktikai fejlődése. Balszélsőként jött, most pedig balbekként nyújt világklasszis teljesítményt. A csapatban gondoskodunk arról, hogy továbbra is koncentrált legyen és sportszakmailag is továbbfejlődjön.




Képtalálatok a következőre: bayern

Serge Gnabry: Nagyon erősen jöttünk ki a második félidőre. Nagy nyomás alá helyeztük a Chelseat és jól használtuk ki a kontralehetőségeinket is. Lewy két gólt készített elő nekem, holott ő maga is lőhetett volna. Így szereztem két gólt, egyet végül neki is sikerült bevinnie.

Alphonso Davies: A csapat jól játszott. Már az első félidőben jók voltunk, de a másosikban tettünk rá a teljesítményünkre. Ez egy valóra vált álom. Fiatalként a csapatnak ezen meccseit a televízióból néztem, most pedig én magam is ott vagyok a pályán. Annak a csapatnak a stadionjában, amelyet apám is támogatott.

A pozíciójáról: Nem olyan nagy a különbség, baloldali támadóként is védekeznie kell az embernek. Számomra ez nem egy új pozíció, ugyanis Vancouverben is játszottam már itt.

Frank Lampard: Ezen a szinten ezt nevezik futballnak. A Bayern egy nagyon erős csapat. Nem voltunk elég magabiztosak a labdával és ez kiábrándító. Kemény lecke volt. Régóta nem vagyunk ezen a szinten, és ez a valóság. (…) Az első félidőben pár szituációban voltak problémáink, de tisztességesen védekeztünk és szerencsénk is volt, hogy partiban maradtunk. Kilencven percen keresztül egyszerűen többet kell mutatnia az embernek, mint amit ma tettünk. A Bayern egy nagyon tapasztalt csapat, nagyon tiszteljük őket. Mindannyian tudjuk, hogy 3-0-ás hátrányban vagyunk, nyilvánvalóan ez egy rossz pozíció. Minden amit ezután tanúsíthatunk, az a büszkeség.




„Végig koncentrált csapatteljesítményt láthattunk; Ez egy valóra vált álom” – Reakciók: CFC 0-3 FCB
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top