A Paderborn elleni találkozót végigjátszó középhátvéd a L’Equipe-nek és a BILD újságírójának is nyilatkozott. Ennek tartalmát közöljük.
Lucas Hernandez 2019 nyarán klubrekordnak számító 80 millió euróért igazolt az Atleticoból a Bayernhez. A világbajnok középhátvéd térdsérülése miatt hónapokig nem volt bevethető, az elmúlt meccseken azonban már visszatérhetett a pályára. Október 19-e után újabb mérkőzést tudott végigjátszani.
„Nagyon jót tett, hogy egy teljes meccset abszolválhattam. Fizikálisan természetesen még nem vagyok 100 százalékos, de egyre jobban és jobban érzem magam, gyűjtöm a játékperceket. Fontos, hogy kis lépéseket tegyek, ugyanis rövid időn belül két komolyabb sérülésem volt és most jön a szezon döntő szakasza. Lassan újra megtalálom a ritmust – meccs végén viszont enyhe fájdalmat éreztem. De ha így megy tovább, a szezon véghajrájában elérem a legmagasabb szintemet.”
Kérdés, hogy a keddi, Chelsea elleni idegenbeli BL-nyolcaddöntő odavágón is a kezdőben kap-e lehetőséget Hansi Flick mestertől.
„Azt hiszem, hogy a londoni odavágó döntő meccs lesz. Tudjuk mi vár ránk. Fegyelmezetten kell játszanunk és kompaktnak kell lennünk. A lehető legkevesebb hibával akarunk játszani, hogy valóra váltsuk a következő fordulóra való esélyünket.”
Lucas célja egyértelmű az idei szezonra.
„Amikor múlt nyáron a Bayernhez igazoltam, az volt a célom, hogy mindent megnyerjek: A bajnokságot, a német kupát és a Bajnokok Ligáját is.”