Interjúk és nyilatkozatok

Hainer: A konkurencia éberen tartja a csapatot



A Bayern elnöke a BILD-nek adott interjújában a Lipcse elleni mérkőzésről, a bajnokságról, átigazolási politikáról, Haalandról, Neuerről is beszélt.


Herr Hainer, a Bayern mai győzelme esetén eldől a bajnokság?

Ha megverjük a Lipcsét, nagyon jó kiindulóhelyzetbe kerülünk. A csapatunk nagyon jól játszik, a Lipcsének pedig ez lenne a negyedik nyeretlen mérkőzése. A Dortmund természetesen konkurencia marad számunkra.

Ön szerint hosszútávon ki a Bayern valódi bajnoki versenytársa?

A Dortmund mindig is nagy kihívó marad. Viszont lenyűgöz az is, ami rövid időn belül Lipcsében történt. Fiatal csapatuk van, kevés nagy sztárt szereznek. Ezt remekül csinálják, Oliver Mintzlaff munkája nagyon tetszik nekem.

Nem lenne jobb a Bayern és az izgalmak miatt, ha egyszer nem az Ön csapata lenne a bajnok?

Természetesen nem mindannyian örülünk annak, ha az FC Bayern már februárban bajnok. Az új konkurencia jót tesz nekünk és az egész bajnokságnak, éberen tartja a csapatot. Valamikor be fog következni, hogy nem mi leszünk a bajnokok, mindazonáltal pont ez motivál mindannyiunkat a Bayernnél.

Miért nem jött Timo Werner Münchenbe?

A sportszakmai vezetésünk elemezte őt és végül arra az eredményre jutott, hogy jelenleg ne igazoljon az FC Bayernbe. De ennek egyáltalán semmi köze a futballistkvalitásaihoz. Azt hiszem, hogy ő egy szuper játékos és remekül passzol az RB Leipzighez.

Az RB Lipcsénél legutóbb arról folytak a viták, hogy a Frankfurt elleni vereség előtt egy fodrász jött a csapathotelba. Hogyan vélekedik erről?

Azt hiszem, hogy a játékosoknak a meccs előtt mindent meg kell tenniük, hogy az előttük álló mérkőzésre koncentráljanak. A klubnak is mindent meg kell tennie, hogy a játékosokat nagyon éberen tartsák, a játékosok ekkor tudják igazán a koncentrációjukat a mérkőzésre helyezni.

Elegendő lenne ez az FC Bayernek a nemzetközi címhez?

A játékosok és a szurkolók nagy vágya a Bajnokok Ligája. Ennek a megnyerése nem tervezhező, de 2022-ben mi rendezzük a döntőt az Arénában. Valahogy lehetőleg ott akarunk lenni.

Képtalálatok a következőre: herbert hainer rummenigge

Több pénzt kell kézbe vennie ehhez a Bayernnek?

Természetesen invesztálni is akarunk, de egyidejűleg az is a célunk, hogy a saját sorainkból hozzunk fel játékosokat. Most négy játékosunk van rendszeresen ott a profiknál: Zirkzee, Dajaku, Batista-Meier és Singh. Mindannyian Bundesliga-játékosok lesznek, ezt előre megmondom. Közülük páran ezt az FC Bayernnél is elérhetik.

De a klub készen áll az átigazolási díjak eddigi határait átlépni?

Ahogy Karl-Heinz Rummenigge is elmondta: Nem az a cél, hogy az átigazolási díjak terén bármilyen rekordot is megdöntsünk. Fontos, hogy a pénzügyi helyzetre hosszabb távon tekintsünk. Az ember akkor invesztál megfelelően, ha a rá következő években csak kiegészítések szükségesek a keretben – vagy fordítva. A kerettervezésre távlatokban kell tekintenünk, nem mindig csak rövidtávon kell gondolkoznunk.

Magyarul: Ha egy nyár alatt Havertzet és Sanét is akarják, 200 millió eurót is kiadhat a Bayern?

Az a döntő, amit a sportszakmai vezetés szükségesnek tart ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk.



Ezen a héten azt mondta, hogy a Bayern varázslatos futballt játszik Hansi Flick irányítása alatt.

Ez a meggyőződésem. Ritkán láttam olyan meggyőző sikert, mint a Schalke elleni 5-0 alkalmával. Mindannyian folyamatos fejlődési tendenciát látunk, mióta Hansi hivatalba lépett.

A Bajnokok Ligája fog dönteni a jövőjéről?

Hansi természetesen tudja, hogy az FC Bayernnél az a cél, hogy meccseket és címeket nyerjünk. Viszont többször is hangsúlyoztuk, hogy eltudjuk képzelni, hogy Hansival folytatjuk tovább. Egyelőre ki akarunk várni, de kiemelkedő, amit eddig láttunk tőle. Adott időben mindent elemezni fogunk és közösen fogunk dönteni.

Akkor Flicknek még sokáig kell várnia.

Mint mondtuk: Látjuk a fejlődést és nem fogunk elhamarkodott döntést hozni.

Képtalálatok a következőre: herbert hainer hansi flick

Nyolc szerződés jár le 2021-ben, köztük Thomas Mülleré is. Elképzelhető nélküle az FC Bayern?

Jelenleg csak nehezen tudom elképzelni. Ő egy identifikációs figura és ismételten nagyon jól focizik. Ettől függetlenül ki kell várnunk, mit akar Thomas.

Bosszantja, hogy Haaland a Dortmundban lövi a gólokat és nem a Bayernben?

Mindegy melyik középcsatár igazolna Münchenbe – nagyon nehéz lenne elegendő játéklehetőséget kapnia, ugyanis Robert Lewandowski személyében a világ legjobb középcsatára a miénk. Egy olyan fiatal játékos, mint Haaland játszani akar és a pozitív fejlődés érdekében játszania is kell. Nem tudunk egy reményteli játékost évekig a padon ültetni.

Ez nem akadályozta meg a Bayernt abban, hogy leigazolja Nübelt.

Fel kell készülnünk a jövőre. Egy kis konkurenciaharc nem árthat, nem hiszem, hogy Manuel fél tőle. Ha nem törekedtünk volna Alexander Nübel megszerzésére, az túl hanyag lett volna tőlünk. Ő a legjobb fiatal kapus, ráadásul átigazolási díj nélkül tudtuk megszerezni.

Neuer szerződése 2021-ig szól. Hosszabbít a Bayernnel?

Feltételezem, hogy igen. Nagyon jól érzi magát Münchenben, remek csapatban játszik, mindannyian nagyra tartjuk egymást. A sportszakmai felelőseink dolgoznak az ügyön, én optimista vagyok.

Mennyire tartja a kapcsolatot az elődjével, Uli Hoenesszel?

Heti egy-két alkalommal telefonálunk egymással. Főleg a kosárlabda terén van szükségem a szakértelmére. De természetesen beszélünk a labdarúgásról is.

Nincs olyan érzése, hogy Uli Hoeness már most unatkozik?

Ő azt mondta, hogy nem. (nevet) Sportol, többet van a családjával.



Hainer: A konkurencia éberen tartja a csapatot
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top