Hazai pályán juthatunk be a Német labdarúgókupa negyeddöntőjébe, ha legyűrjük a Hoffenheim csapatát. A Bundesliga hetedik helyén álló gárda több komoly hiányzóval készül a találkozóra.

A csapatokról

Az első számú kapus, Oliver Baumann, az egyik legtehetségesebb fiatal német középpályás, Dennis Geiger, valamint a nagyszerű csereember, Ishak Belfodil sem lesz ott a találkozón, mindhárman sérülések miatt. Az ezzel szemben kiegyensúlyozott Hoffenheimből idén nem igazán emelkedik ki egy játékos sem (a legeredményesebb kerettag Andrej Kramaric, a maga hat találatával), csapatszinten pedig a bajnokságban 31 lőtt és 31 kapott góllal állnak a még nem európai kupaindulást jelentő hetedik helyen.

A hazai kupasorozatban két harmadosztályú klubot búcsúztattak eddig. A Würzburg ellen büntetőkkel jutottak tovább (ezen a meccsen betalált az azóta Mainzba szegődő Szalai Ádám is), a Duisburg ellen pedig már a rendes játékidőben behúzták a továbbjutást. Alfred Schreuder alakulatának a harmadik fordulóban a harmadik idegenbeli találkozóját kell játszania a DFB-kupa idei kiírásában. Ez számít az erősségüknek is: a Hoffenheim a Bundesligában a negyedik legjobb idegenben szereplő csapat, eddig pedig mindössze kétszer kaptak ki nem hazai pályán a szezonban (a Bayernt is megverték vendégként, 2-1-re). Legutóbbi hat mérkőzésükön pedig mindig minimum három gól esett (ebből öt alkalommal ők is megrezgették a hálót). A hétvégén hazai pályán is alkottak: a Leverkusent verték meg 2:1 arányban.

Képtalálatok a következőre: hoffenheim leverkusen"

A tavaly nyáron érkezett Skov kiválóan illeszkedett be a csapatba.

A Bayern újabb sérülttel „gazdagította” a hiányzók listáját. Ivan Perisic bokája az egyik edzésen repedt meg, így ő hetekig nem kerülhet be a meccskeretekbe. A horvát mellett Niklas Süle és Javi Martínez neve szerepel még a hiányzók listáján. Lucas Hernandez először lett nevezve a keretbe a tavaly őszig visszanyúló bokasérülése óta.

A Mainz elleni 3-1-es siker óta az elképesztő formában focizó Robert Lewandowskit ismét megválasztották az év lengyel futballistájának, a csapat pedig élre ugrott a Bundesligában, miután a Lipcse nem tudott nyerni a legutóbbi játéknapon. A müncheniek mérlege eddig három meccs, három győzelem, tizenkét rúgott és egy kapott gól az új esztendőben, ezzel párhuzamosan pedig a csapatmorál is remek. Az ex-Hoffenheim-tréner Hansi Flick és a bajorok számára minden adott tehát, hogy egy sima továbbjutással örvendeztessék meg a csapat szurkolóit. Ha pedig már kézben lenne a negyeddöntő, ideje lenne bevetni Odriozolát is.

The preview of FC Bayern's DFB Cup round of 16 match at home to TSG 1899 Hoffenheim.

Müller is a bombafromában játszó labdarúgók névsorában szerepel a 2020-as esztendő megkezdése óta.

Nyilatkozatok

Hansi Flick: „Győzelmet szeretnénk aratni a mérkőzés végén, hogy bejussunk a következő körbe és utána a berlini fináléba is. Jól megy a felkészülés. Az edzői stáb és én megpróbáljuk felkészíteni a játékosainkat mindenre, ami a mérkőzésen megtörténhet. Az már az ő feladatuk, hogy ezt a pályán is megmutassák.”

Alfred Schreuder: „A csapatszelemünk nagyszerű. Megmutattuk már, hogy le tudunk győzni nagy csapatokat is. Most Németország legjobb klubja következik, ez pedig egy nagy kihívás számunkra. Magabiztosan akarunk kilépni a gyepre.”

Hiányzók

Bayern: Niklas Süle, Javi Martínez, Ivan Perisic, Sarpreet Singh

Hoffenheim: Ishak Belfodil, Oliver Baumann, Dennis Geiger, Alexander Stolz

Képtalálatok a következőre: bayern münchen training"

Reménykedjünk, hogy mindenki egészségesen hagyja el majd az Allianz gyepét szerda éjszaka is.

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Davies, Alaba, Boateng, Pavard – Thiago, Kimmich – Gnabry, Goretzka, Müller – Lewandowski

Hoffenheim: Pentke – Hübner, Akpoguma, Posch – Skov, Samassekou, Rudy, Kaderabek – Baumgartner, Dabbur – Kramaric

Irány a negyeddöntő! | Előzetes: Bayern – Hoffenheim
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top