Interjúk és nyilatkozatok

Zirkzee: Azért igazoltam Münchenbe, mert én akarok lenni a Bayern csatára



Joshua Zirkzee, a Bayern legújabb, 18 éves csodagyereke – aki a Freiburg és a Wolfsburg elleni győztesgólt is szerezte – a Voetbal Internationalnak beszélt arról, hogy majdnem Angliában kötött ki, de végül meggyőzte a bajorokat a leigazolásáról.



„Az Everton egy komoly opció volt számomra. Ronald Koeman volt a profik edzője és akkoriban nem volt túl sok támadójuk. Romelu Lukaku akkor épp a Manchester Unitedbe igazolt és az volt az érzésem, hogy nagy lehetőségem van felemelkedni. Amikor ott voltam, felajánlottak egy szerződést is. „

A holland támadó ekkor viszont már tudott a Bayern érdeklődéséről és az ajánlattételre várt. Kicsit elősegítve a dolgokat, bátor kijelentést tett a klubnak.

„Két mérkőzésen, az Ajax és a Sporta ellen is figyeltek, de ezek nem igazán voltak a legjobb fellépéseim, ezért a klub sem volt teljesen meggyőződve rólam. Végül azt mondtam nekik: „Hagyjanak edzeni és ítéljék meg, hogy elég jó vagyok-e nekik.”

Az akkor 16 éves játékos az U17-esek próbaedzésén jelent meg a bajoroknál.

„Úgy gondoltam, hogy ez nem az én szintem. Ezután kétszer edzettem a 19 éven alattiakkal is, majd világossá vált, hogy a Bayernhez igazolhatok.”

Zirkzeenek 2020-ig szóló szerződést kínáltak, amelyet pár hete 2023-ig meg is toldott.

„A kezdetektől nagyon nyíltan és őszintén álltak hozzám. Azt mondták, hogy megvannak a kvalitásaim, de kondícionális síkon is kell dolgozniuk rajtam. Tudták mit csinálnak és ez a mai napig ugyanúgy elmondható.”



Hansi Flick átvételével folyamatosan a profikkal edzhet, viszont Oliver Batista Meierhez hasonlóan majdnem elszalasztotta az ismeretlen számról érkező megkeresést. Az edző ezután egy üzenetet küldött neki.

„Azt írta: „Tegnap hívtalak, de nem reagáltál. Beszélnünk kell.” Az edző ezután elmondta, hogy ezentúl szeretne a profik edzésén látni.”

Zirkzee két meccsen két villámgyors, győzelmet jelenető gólt is lőtt a nagyoknál és továbbra is nagy ambíciókkal rendelkezik.

„Végsősorban azért igazoltam Münchenbe, mert én akarok lenni a Bayern csatára. Továbbra is ez a célom. Minden edzésen figyelem Robert Lewandowskit – például a beadásoknál való mozgását, vagy hogyan mozog az ellenfél vonalai között; az időzítését, hogyan védelmezi és játssza tovább a labdát, a kapu felé irányuló sprintjeit.”



Zirkzee: Azért igazoltam Münchenbe, mert én akarok lenni a Bayern csatára
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top