Vezetőség és stáb

Kahn hamarosan bemutatkozik és munkához lát a Bayernnél



Oliver Kahn szerződése 2020. január 1-jén lépett hatályba a Bayern vezetőségében, de az első tényleges munkanapjára január 7-én kerül sor – aznap 11 órakor, Rummenigge és Hainer táraságában, az Allianz Arenában tartja első sajtótájékoztatóját az igazgatótanács leendő elnöke.



„2019-nek vége és egy sokkal izgalmasabb év következik! Mindenkinek boldog új évet és minden jót kívánok 2020-ra. Nagy feladatok állnak előttem. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a klubhot és a Bayern-családhoz. Pack ma’s! 🔥💪🏼 #MiaSanMia #WeiterImmerWeiter” (Twitter)

Kahn a sajtótájékoztató után a csapat után utazik a dohai edzőtáborba, visszaérkezése után pedig elfoglalja a székházban fenntartott helyét a második emeleten. Az edzőpályára Hasan Salihamidzic, Herbert Hainer, Jan-Christian Dreesen és a folyosó végén az igazgatótanács elnöke, Karl-Heinz Rummenigge tekinthet az irodájából.

A folyosó másik felén, szintén a Säbenerre való rálátással helyezkedik el Olli, valamint Andreas Jung és Jörg Wacker irodája is. A kapuslegendának minden részlegen be kell segítenie, hogy alaposan megismerje a klub működését. Emellett pedig továbbra is élhet a Tipicoval, a ZDF-szakértőként és cégénél, a Goalplaynél érvényben lévő szerződése.



Kahn hamarosan bemutatkozik és munkához lát a Bayernnél
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top