Legendák

Mehmet Scholl, „Az ész”



Mehmet Scholl 1970. október 16-án született Karlsruhéban. A török apától és német anyától származó gyermek születésekor még a Mehmet Yüksel nevet kapta, édesanyja az apától való válásukat követően vette fel újra leánykori vezetéknevét, melyet a kis Mehmetnek továbbadott. Édesapjával 5 éves korától nem tartotta a kapcsolatot, a válás után 19 évvel találkozott vele újra Törökországban, egy Besiktas elleni mérkőzés keretében.

Scholl a Nordwest Karlsruhe csapatában kezdett el futballozni, 12 éves korában lett a Karlsruhe SC játékosa, melynek színeiben 1990. április 21-én mutatkozott be a Bundesligában egy Köln elleni 5-0-ra megnyert mérkőzésen: rögtön ezen a találkozón megszerezte első bajnoki gólját, ő állította be a végeredményt. Scholl a következő két évben alapemberévé vált a története egyik csúcspontja felé közelítő KSC-nek.

Bundesliga Legends: Mehmet Scholl - ronaldo.com

1992 nyarán igazolt a Bayern Münchenhez, melyhez egészen pályafutása 2007-es befejezéséig hű maradt. Scholl 15 évet töltött Münchenben és ezek során 21 trófeát nyert a Bajorokkal. Nyolcszoros német bajnok, 5-szörös kupagyőztes, 5-szörös ligakupa-győztes és persze Bajnokok Ligája-, UEFA-kupa- illetve világkupa-győztes. A Bordeaux elleni 1996-os UEFA-kupa döntő mindkét felvonásán betalált, míg a Valencia elleni 2001-es Bajnokok Ligája finálé kapcsán a kihagyott tizenegyese (rendes játékidő) marad meg leginkább az emberek emlékezetében.

Mehmet Schollt bemutatkozásakor a német futball nagy ígéreteként tartották számon. Kétség kívül pályafutása maradandó, s méltán tartozik a Bayern München legendái közé is. Azonban nem túlzás talán azt kijelenteni, s talán nem is sértő, hogy tehetsége és elkötelezettsége alapján még ennél is nagyobb ikonjává válhatott volna a német futballnak. Különösen a válogatottban, ahol 36 meccsen 8 gólig jutott. Az 1996-os EB-n ott volt, sőt a döntőn kezdőként lépett pályára, s végül az ő helyére cserélték be Oliver Bierhoffot. Világbajnokságon egyáltalán nem lépett pályára, míg a 2000-es Európa-bajnokságról az maradhat meg vele kapcsolatban, hogy ő lőtte az egyetlen német gólt, igaz, az csodálatosan szép volt.

Pin auf FCB-Legends

Ami még megakadályozta őt, hogy befussa azt a pályát, amit tehetsége lehetővé tett volna: az állandóan visszatérő sérülések. Ezek miatt a 2002-es VB előtt már a válogatottságot is lemondta, s pályafutása utolsó éveiben már csak epizodista lett a Bayernnél is. Igaz, ezt a szerepkört is tökéletesen látta el, Felix Magath időszakában sok alkalommal az ő becserélése volt az, ami végül győzelmet vagy legalább pontszerzést jelentett a Bayernnek. A kiváló teljesítménye miatt – állítólag – Jürgen Klinsmann akkori válogatott kapitány még a kerettagságra esélyesek között is számon tartotta. Az okot nem tudni, de végül azonban nem volt ott a hazai VB-n.

2007-ben, 37 évesen búcsúzott el profi futballtól egy gyengén sikerült szezont érzelmes lezárásán: a Mainz elleni utolsó fordulóban más búcsúzó csapattársakhoz hasonlóan ő is góllal ünnepelt. Ezen év augusztusában a klub egy FC Barcelona elleni mérkőzéssel búcsúzott el tőle.

De csak, mint profi játékos. Alig egy évvel később ugyanis már, mint edző tért vissza a Bajorokhoz: előbb az U13-as csapatot, majd az FCB II-t edzette, melytől 2010-ben köszönt el. Azonban ismét csak átmenetileg, arra az időre, míg edzői licenszét megszerzi. 2012 nyarától ismét ő veszi kézben a Bayern másodikszámú együttesét.

Scholl a médiában is megjelenik: amellett, hogy az ARD szakértője, a Bayern 2 rádiónál korábban egy indie-rockkal foglalkozó műsora is volt.

Mehmet Scholl: “I have my own opinion about Greta Thunberg ...

Mehmet Scholl, „Az ész”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top