Interjúk és nyilatkozatok

Alaba: Remek dolog látni Davies lubickolását



A Bayern belsővédő-problémái miatt David Alabának kell meghatározó szerepet betöltenie a hátsó tengely közepén – teljes mértékben meg is teszi, de ezzel egyidőben Alphonso Davies is remek teljesítményt nyújt a balbekk pozícióban. A 27 éves osztrák a Sport1-nek nyilatkozott.



Fel is merül a kérdés, hogy Davies jelenlegi teljesítménye mellett kire milyen szerep hárul majd  Lucas Hernandez februáré és Niklas Süle következő idénybeli visszatérésekor.

„Erre még egyáltalán nem gondolok. Világklasszis védőink dőltek ki. Ismerem a jelenlegi feladataimat és megpróbálok a csapat segítségére válni. Hogy a jövőben is ezt a pozíciót fogom-e megtestesíteni, azt majd meglátjuk.”

Arra is válaszolt, hogy a 19 éves Davies a fiatal önmagára emlékezteti-e Davidet.

„Igen. Engem is nagyon korán, talán még korábban dobtak be a mélyvízbe. Remek látni más lubickolását is, Davies tényleg nagyon, nagyon jól csinálja. Ő egy olyan srác, aki fejlődni szeretne, aki figyel az edzéseken és aki hagyja vezetni magát. Remek látni a fejlődését. Nagyon bátor és jól improvizál. Manapság ezen a szinten szüksége van erre az embernek és ezt nagyon jól  is csinálja.”



Alaba nem az utolsó, akadémiáról felkerült játékos akar lenni a Bayernben, hanem továbbra is vezérjátékosként akar nagyobb felelősséget vállalni. Csakúgy, mint az életben, ugyanis nemrég megszületett első gyermeke.

„Ezek egyszerűen olyan hihetetlen pillanatok, amelyeket korábban nem ismertem. Nagyon boldog vagyok, vállalom a feladatot és a felelősséget is.”

Hogy a Bayernben meddig vállalja, azt egyelőre ő maga sem tudja megmondani. Szerződése mindenesetre 2021-ig érvényes.

„Bármit eltudok képzelni: Azt is, hogy maradok, illetve azt is, hogy egyszer egy más vizekre evezek. Most viszont céljaink vannak és ezeket a Bayern Münchennel akarom elérni.”



Alaba: Remek dolog látni Davies lubickolását
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top