Bundesliga

Az éllovas otthonába látogatunk | Előzetes: Mönchengladbach – Bayern

A Gladbach csak egyszer kezdte ilyen jól a bajnokságot, a Bayern ugyanúgy áll, mint tavaly ilyenkor.



A Leverkusen elleni peches hazai vereséggel szinte minden pozitív rekordnak vége szakadt a Bayernnél – ezen a hétvégén sem vár kisebb feladat a müncheniekre: Hansi Flick csapata a bajnokság éllovasához, a Lipcsét egy, a Schalkét három, a Bayernt pedig négy ponttal megelőző Mönchengladbach csapatához látogat a három pontért. Legalábbis a téli bajnoki cím reményében győznie kellene a Rekordbajnoknak, ugyanis egy vereség esetén legrosszabb esetben akár a hetedik helyre is visszaeshetnének a tabellán. A vezetőedző elmondása szerint sokat dolgoztak azon, hogy kevesebb területet hagyjanak az ellenfél támadóinak, mint a múltheti vereség során és nagy önbizalommal vágnak neki a mérkőzésnek.

🆚 Az ellenfélről

A Borussia Mönchengladbach továbbra is szárnyal az év elején érkező Marco Rose irányításával, már a hetedik forduló óta vezetik a bajnokságot és legutóbb az 1970-es években fordult elő a csikókkal ilyesmi. Hazai környezetben az övék a legponterősebb csapat, az első két meccsükön még nem tudtak győzni a Borussia Parkban, a legutóbbi öt otthoni találkozójukat azonban kivétel nélkül megnyerték. Játékstílusuk hasonlít a Leverkusenéhez, gyors váltásokkal és kombinatív játékkal próbálják meg zavarba hozni az ellenfelet. Ők is nagy önbizalommal várják a meccset és a hazai szurkolók is lázban vannak már – állítólag százezernél is több jegyigénylés érkezett a forduló rangadójára.



📊 Érdekességek

▪ A Bayern ugyanott foglal helyet a tabellán, ahol tavaly: 13 bajnoki után 24 ponttal és hét győzelemmel a negyedik pozícióban van a Rekordbajnok.

▪ A Mönchengladbach kilenc győzelemmel és 28 ponttal vezeti a tabellát, ennél jobban 43 éve, az 1976/77-es idényben rajtoltak a ligában.

▪ A Gladbach 20 hazai bajnokit nyert a Bayern ellen, többet, mint bármely másik klub a ligában. A 2014/15-ös szezon óta egyik csapat sem tudott több pontot szerezni a Bayern ellen, mint ők, 10 meccsen 14 egységet.

▪ A Gladbach a legutóbb öt hazai bajnokiján 18 gólt lőtt, azaz átlagban 3,6 találatot szereztek meccsenként.

👥 Személyi helyzet

A Bayernnek a szokásos játékosait kell nélkülöznie. Bár Fiete Arp már elkezdte a futóedzéseket, még nem bevethető és rajta kívül Lucas és Süle játékára sem számíthat Hansi Flick. A túloldalon Andreas Poulsenen és Torben Müselen kívül mindenki, még a sérüléséből visszatérő Matthias Ginter is bevetésre készen áll.

Előzetes kezdőcsapatok a Bild szerint:

Bayern: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich – Gnabry, Müller, Goretzka, Coman – Lewandowski.

Mönchengladbach: Sommer – Lainer, Ginter, Elvedi, Bensebaini – Zakaria, Kramer, Stindl – Herrmann, Embolo, Thuram.



🗣 Nyilatkozatok

Hansi Flick: Gyermekkoromban a Bayern és a Gladbach elleni meccsek mindig „Klassikernek” számítottak. A bátyám Gladbach-fan volt, én természetesen a Bayernnek szurkoltam. A Gladbach jelenleg a listavezető, mi vagyunk a negyedikek. Nagy önbizalommal utazunk el, mindkét csapat nagy dinamikával játszik. Nem szabad sok területet hagyni.

Marco Rose: Mindig különleges dolog Németország legjobb csapatával játszani. De nagyobbítjuk fel a dolgot – ez egy Bundesliga-meccs, aminek örülünk és amit szívesen megakarunk nyerni, de ehhez abszolút topteljesítményre van szükségünk. Nagyon bátrak akarunk lenni, hűek maradni magunkhoz és fel akarjuk vonultatni a pályára azt, amit az elmúlt hónapokban kidolgoztunk. Fontos, hogy csapatként működjünk, hogy sokat fussunk, a labdaszerzések után gyorsan váltsunk és megfelelő lendületünk legyen a kapuhoz.

ℹ A mérkőzést szombaton 15:30-tól a Sport2 fogja közvetíteni.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top