A Bayern bejelentette, hogy a férfi és női csapata is Katarban, azon belül is a szokásos helyszínen, Dohában készül fel a szezon második felére – az urak január 4 és január 10 között teszik tiszteletüket az Aspire Akadémián, hogy aztán 2020. január 19-én Berlinben, a Hertha elleni bajnokival folytassák a remélhetőleg sikeres tavaszi szezont.
Egy felkészülési tesztmeccs már lefixálásra került, a Bayern január 11-én Nürnbergben lép pályára egy hagyományőrző mérkőzésen. Kérdés, hogy 2020-ban ki lesz a bajorok edzője: Az első félév utolsó, Wolfsburg elleni meccse után ül egy asztalhoz Flick a vezetőkkel, hogy átbeszéljék a továbbiakat. A jelenlegi helyzet szerint minden esély megvan arra, hogy a téli edzőtáborban és a szezon hátralévő részében is a jelenlegi mester irányítsa a csapatot.