Hansi Flick négyből négy győzelmet aratott a Bayernnel és a 16-0-ás gólaránnyal ő a valaha volt legjobban rajtoló edző a csapat élén. A Crvena Zvezda elleni 6-0-ás győzelem után is pozitív visszajelzést adott csapatának.
🔴 Hansi Flick, a mérkőzésről: Gratulálok a csapatnak! Négy változtatást eszközöltünk és minden olyan gördülékenyen ment, ahogy azt terveztük. Ma semmit nem akartunk engedni és be akartuk biztosítani a csoportgyőzelmet, ami kiválóan is sikerült. A csapat az első perctől kezdve jelen volt a pályán. Kevés területet hagytunk, nem engedtük az ellenfelet játékba kerülni. Az első félidőben kihasználatlanul hagytunk egy-két helyzetet, a másodikban viszont hatékonyak voltunk. A célunk, hogy jól védekezzünk és magabiztosan szerezzük a gólokat. Nagyon boldog és elégedett vagyok a csapat teljesítményével, az egész csapat úgy játszott, ahogyan azt akartam. Remek látni, hogy a csapat ismét rátalált az önbizalmára és ahogy a gólokat kijátszották.
▪ A védelemről: Észlelhető, hogy a csapat a védekezésben is örömét leli. A jó védekezés a jó támadójáték alapja. Ha tudom, hogy ilyen jók vagyunk hátul, kipróbálok egy-két dolgot elől is.
▪ Lewandowskiról: Hihetetlenül profi, mindig plusz edzéseket végez. Jelenleg élete formájában van, folyamatosan lövi a gólokat, nagyon magasszinten játszik.
▪ Az esetleges folytatásról a Bayernnél: Mindig is mondtam, hogy a legfontosabb most a klub sikere. A klubnak kell eldöntenie hogyan tervezi a jövőt. Részemről semmi nem változott, de hosszú még az út karácsonyig, szombaton is bármi előfordulhat. Élvezzük a jelenlegi formát – ha továbbra is így folytatódik, az az FC Bayern számára is nagyszerű lenne.
🔴 Robert Lewandowski, aki a Bajnokok Ligája történelmének leggyorsabb mesternégyesét érte el: Lenyűgözően játszottunk és ez a legfontosabb. Az első perctől kezdve nagyon jól védekeztünk. Nagyon sok támadószituáció adódott előttünk és szerezhettünk volt több gólt is. A legfontosabb, hogy élveztük a játékot. Mindegy ki és hol játszik, megvan a tervünk és a győzelem a célunk. Sokan csak a góljaimat veszik figyelembe, de számomra a játékstílus is fontos. Néha nagyon tudok örülni annak is, amikor jól játszom, de gólt nem szerzek. A legfontosabb, hogy győztünk.
🔴 Karl-Heinz Rummenigge: Hansi, átvetted a csapatot és ma volt ennek a csúcspontja. Az eredmények mellett a játék minősége a legfontosabb. Ehhez szeretnék gratulálni neked.
🆚 Vladan Milojevic, a Crvena edzője: Ez egy nagy csalódás. Ez a Crvena Zvezda történelmének legsúlyosabb hazai veresége. Aludnunk kell rá egyet és meglátjuk a továbbiakat. A Bayern megérdemelten győzött és minden tekintetben jobb volt nálunk. Nagyon erősek voltak, de csodálkozom a hiányzó energiánkon és szenvedélyünkön. Féltünk tőlük.
🆚 Marko Marin, a Crvena játékosa: A Bayern egy más szint. Örülünk, hogy itt lehetünk a Bajnokok Ligájában, de ez a mai meccs nagyon fájdalmas volt számunkra. A Bayern rátett egy lapáttal, még direktebben játszott és támadólag is erősek voltak, nagyon megérdemelték a győzelmet. Nem volt két olyan támadásunk, amelyben volt három-négy passzunk. A Bayern szuperül szorított vissza minket, de önbizalom nélkül is játszottunk. Rosszul kezdtük a meccset és 90 percen keresztül csak szaladgáltunk és védekeztünk.