Egyéb

Nürnbergben játszik felkészülési meccset a Bayern



A Bayern kedden bejelentette, hogy nyolc nappal a Hertha elleni tavaszi szezonnyitó előtt, 2020. január 11-én 15 órától Nürnbergben, a Max-Morlock-Stadionban vendégeskedik felkészülési mérkőzésen.

A bajor tradíciós derbit a MagentaSport közvetítésében élőben kísérhetjük figyelemmel – addigra valószínűleg kiderül az is, ki ül majd a müncheniek vezetőedzői székében, illetve az is, hogy lesznek-e átigazolási szándékai a bajoroknak. Vajon marad a legalább karácsonyig bizalmat kapó Flick? Esetleg más megoldásban gondolkoznak a Bayern vezetői?

Andreas Jung, az igazgatótanács marketingért felelős tagja elmondta: “Nagyon örvendetes teszt lesz a Nürnberg elleni bajor presztízstalálkozó a felkészülésünk során. Főszponzorunk, a Telekom általi ingyenes közvetítésnek pedig nem csak a Bayern szurkolók örülhetnek.”

Az FCN egyébként nem igazán remekel a Bundesliga II-ben: 14 meccsből csak hármat nyertek meg, ötször pedig kikaptak, ez a bajnokság 15. helyére elegendő – a sűrű alsóházban csak egy pontra vannak az osztályozós helytől, egy jó szériával viszont van esélyük jóval feljebb tornázni magukat a ranglistán.



Nürnbergben játszik felkészülési meccset a Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top