Bundesliga

“Rendkívül elégedettek vagyunk – megvalósítottuk, amit elvártunk” – Reakciók: Düsseldorf 0-4 Bayern



A Düsseldorf elleni reakciók során Hansi Flick többek között a győzelmi szériáról és az edzőkérdésről is nyilatkozott.



🔴 Hansi Flick, a mecccsről: Az első félidővel rendkívül elégedettek vagyunk. Pontosan azt valósítottuk meg, amit elvártunk, azaz rögtön nyomás alá helyeztük az ellenfelet. Az volt a tervünk, hogy megmutassuk, semmit nem engedünk itt, a csapat ezt az első félidőben meggyőzően bizonyította. A második félidőben lehettünk volna jobbak, de ezek olyan dolgok, amelyen dolgozunk még. Túl sok labdát adtunk el, túl sok volt a könnyed labdavesztésünk.

▪ A Düsseldorfról: Az ellenfélnek megvannak az erősségei, ha a védelemben labdát szereznek és gyorsan kontrázhatnak. A második félidőben részben meg is volt a lehetőségük erre. Az ilyet meg kell akadályoznunk.

▪ A győzelmi szériáról: Természetesen reméljük, hogy kitart karácsonyig. Mindannnyian tudjuk, hogy a labdarúgás napi szintű foglalkozás. Meglátjuk, hogy meccsről meccsre elő tudjuk-e hívni ugyanezt a teljesítményt. Ez a feladatunk.

▪ Arról, hogy átölte a lecserélt játékosokat: Véleményem szerint ez teljesen normális dolog és tartom magam ehhez. Tapasztaltam ezt a korábbi edzőimtől, például Jupp Heynckestől is. Számomra teljesen normális, hogy az ember bizonyos empátiát érez a játékosai iránt. Ezek olyan dolgok, amelyek fontosak a futballban, főleg manapság.

▪ Az edzőkérdésről: Sokmindent eltudok képzelni, de addig még hosszú az út. Örömet okoz, hogy dolgozhatok a csapattal, kiemelkedően teszik a dolgukat. A feltételek egyszerűen adottak: élvezi a bizalmat és a lojalitást az ember, másrészt pedig a csapat kvalitása is örömet okoz. Élvezem a jelent. Kedden ismét a Crvenával játszunk, ismét bizonyítanunk kell magunknak, csakúgy mint karácsonyig. A klubnak elegendő ideje van gondolkodni. Megpróbálom jól végezni a munkám és harcolni.

🆚 Friedhelm Funkel, a Düsseldorf edzője: Úgy gondolom, hogy a második félidőben jól tartottuk magunkat. A negyedik gól is egy rögzített szituációnk után érkezett. Egyszerűen figyelmesebbnek kell lennünk, pont úgy, mint az első két bekapott gólunknál. A csapat küzdött, futott, megpróbálta az eredményt a lehető legpozitívabban tartani. Volt még egy-két lehetőségünk, amit nem használtunk ki. 0-4-re kikaptunk, egyszerűen el kell ismerni, hogy a Bayern egyértelműen jobb volt. Sok szerencsét és sok győzelmet kívánok nekik az elkövetkezendő hetekben.

🆚 Niko Gießelmann, a Düsseldorf játékosa: Túl későn mentünk bele a párharcokba. A Bayern gyorsan játszott és mindig közvetlenül. Világos, ha az ember néha lekésik róluk. Keményebben kell beleállnunk a párharcokba és jelzést kell adnunk – de az első félidőben ezt nem tettük meg. A második félidőben már jobban csináltuk. Az eredmény végsősorban jogos, arányaiban is.



“Rendkívül elégedettek vagyunk – megvalósítottuk, amit elvártunk” – Reakciók: Düsseldorf 0-4 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top