Egyéb

Robben az utánpótlásedző – “Nagy örömet okoz a srácokkal dolgozni”



Bizonytalan egészségi állapota miatt Arjen Robben, a Bayern elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb játékosa 2019 nyarán befejezte aktív pályafutását.



A 35 éves “bolygó hollandi” most utánpótlásedzőként a 2011-2012-es születésű fiatalokat, köztük fiát Kait oktatja a müncheni járáshoz tartozó Grünwaldban.

“Nagy örömet okoz nekem a srácokkal dolgozni. Egy héten kétszer edzünk, ehhez társulnak a hétvégi mérkőzések.”

Arjen edzőként is ugyanolyan motiváltan és aprólékosan dolgozik, ahogyan azt játékosként is tette – természetesen nem feledkezik meg a játék öröméről sem, nevet, bíztatja a srácokat, előszeretettel beszélget a szülőkkel. Kérésére a BILD nem készített fotókat a gyermekekről.

“Srácok, a kapu nagyon nagy, ahogy a meccsen is. Egy kicsit még gyakorolnunk kell. Mit beszéltünk a legutóbbi meccs félidejében? Mit nem csináltunk jól? Igen: a nyomás kifejtését. Ha hagyjuk az idősebbeket gólt lőni, a labda bejut a kapuba. A második félidőben már nem engedtük őket lőni, a feltámadásunk után megnyertük a meccset.”

Egy új út kezdete? Rummenigge a pénteki közgyűlésen kiemelte Arjen új feladatát és már fel is vetette: talán a jövőben egyszer ő lesz a Bayern edzője is.


Robben az utánpótlásedző – “Nagy örömet okoz a srácokkal dolgozni”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top