Uli Hoeness péntek este visszalép az FC Bayern és a klub felügyelőbizottságának éléről. Érdemeivel, a Bayernért megtett cselekedeteivel nagyjából mindenki tisztában lehet. De mik voltak élete legnagyobb hibájának következményei?
A 67 éves legenda élete legnagyobb hibájaként azt az adócsalási ügyet említette meg, amelynek következményeképp, a nagyobb bajt megelőzve inkább feladta magát és börtönbüntetetésre ítélték.
„A legeslegnagyobb hibám az adóügyem volt. Mélyen sajnálom és az engem ért kritikák is jogosak voltak.”
Uli tíz éven belül több tízezer tranzakciót bonyolított le a tőzsdén és a 20 millós kezdőtőkéjét 150 millió eurósra növelte – viszont nem fizette be a titkos svájci számlán keresztül lebonyolított tőzsdei és devizapiaci ügyeletekből származó nyeresége után járó közterheket, ezért 28.5 millió euró értékre elkövetett adócsalás miatt 2013 márciusában három és fél évre elmarasztalták.
Milyen volt neki a börtönben?
2014 június elejétől 2015 január elejéig a Nürnberg közelében lévő Landsberg börtönben töltötte büntetését – ott, ahol az 1920-as években többek között Adolf Hitler is raboskodott. A cellaajtók 6 órakor nyíltak, de Hoeness legtöbbször már 5-kor felébredt. Egy kicsit súlyzózott és edzett ergométeren is, majd elolvasta a napi újságadagot: Süddeutsche Zeitungot, Kickert, Lebensmittelmagazint, Bildet és többek között Steve Jobs önéletrajzi könyvét is. 7 órától átvonult „munkahelyére”, a ruhatárba, ahol a foglyok börtöni ruházatát szortírozta és adta ki.
A Landsberg börtön vezetése attól tartott, hogy Hoenessről fénykép szivároghat ki – egy teljeskörű razzia során összesen négy mobilt találtak és koboztak el, az egyikben pedig ott volt egy kép Uli Hoenessről is – a zuhany alatt. Ez a kép szerencsére soha nem szivárgott ki. Sőt, nem csak mobilt, egy kamerával ellátott golyóstollat is találtak valakinél.
„Kemény volt megtudni, hogy azok az emberek, akikkel kártyáztam, hátbatámadtak, hogy pénzt csináljanak belőlem.”
Hogyan nézett meccset?
Hoeness az 50 centis televízióján csak azokat a meccseket tudta nézni, amelyeket az ARD vagy a ZDF közvetítette. A 2014-es VB-t is nézhették a rabok és minden német gólnál megőrültek a saját celláikban. Ez az érzés természetesen tetszett neki, ugyanis egy közösségként szurkolhattak a válogatottnak. A Bayern meccseit azonban nem láthatta, csak teletexten követhette az eseményeket. Az egyik gólnál annyira felkiáltott, hogy az őröknek meg kellett nézniük megtámadta-e őt valaki.
Hogyan zajlott le a kapcsolattartás?
Uli kéthetente, két órán belül három embert fogadhatott. Családján kívül meglátogatta őt többek között Guardiola, Ribéry, Sammer, Hainer, Netzer, Stoiber és Rummenigge is. Hoeness körülbelül 5500 levelet kapott. Köztük Günther Jauch újságíró, TV-s műsorvezető kézzel írt példányát is, amelyben megpróbálta meghívni Ulit az akkori beszélgetős műsorába. A telefonhívás tiltva volt, még azt a kérelmét is elutasították, amelyben a születésnapján hívta volna fel a feleségét. A 14 évesen elhunyt labradorjától sem tudott elköszönni, de természetesen róla is volt egy kép a cellájában.
A börtön kápolnájában minden vacsorán részt vett és betartott minden szabályt. Ebbe beletartozott az is. hogy kenyerét megossza egy orosz maffiózóval. Sokat sakkozott és legtöbbször már 21:30-kor lefeküdt aludni.
Áthelyezték Rothenfeldbe
A landsbergi időszakának lejártával Ulit áthelyezték a Rothenfeld börtönbe. Itt szinte egész nap szabadon lehetett. Brenohoz hasonlóan nyolc és fél órát dolgozott a Bayernnél és legkésőbb 17:30-kor vissza kellett térnie a börtönbe. Biztonsági okokból egyedüli rabként parkolhatta le autóját az alkalmazottak fenntartott területen. Az első säbeneri munkanapján Sacher-tortával és egy új kávégéppel várták, amit a felesége ajándékozott neki. Uli rothenfeldi celláját könnyű volt felismerni, ugyanis csak az övén nem volt kiírva a név. Minden reggel egy órát szobakerékpározott a közös helyiségben, de előszeretettel pingpongozott is a többiekkel. Amikor az egyik rabnak eltörött az ütője, Hoeness neki ajándékozta az övét.
Uli 2015 karácsonyán mind az 500 fogvatartottnak rendelni akart a McDonald’s-ból – sikertelenül, ugyanis a börtön vezetői visszautasították ezt a kérelmét: „Semmiképpen sem, Herr Hoeness. Tudja maga, hogy hol van?”
Jó magaviselete miatt 2016. február 29-én távozhatott Uli. Fotó nem szivárgott ki róla, de már 0:30-kor elhagyta a börtönt. Az adóhátralékát rég visszafizette – kamatot, különböző adókat és egyházi adót is figyelembe véve összesen 47 millió eurót perkált ki. Hivatalosan 2019. március 1-je óta szabad ember. Hamarosan a Bayerntől való kötelezettségeitől is felszabadul és a klub felügyelőbizottságának tagjaként figyelheti az általa csúcsra járatott klub további jövőjét.