Egyéb

Salihamidzicet előléptették – lesz új sportigazgató vagy sem?

A Bayern München felügyelőbizottságának hétfői kupaktanácsán eldőlt, hogy Hasan Salihamidzic 2020. július 1-jétől az igazgatótanács tagja lesz, ugyanis azt a sportelnöki posztot fogja betölteni, amit legutóbb Matthias Sammer töltött be 2013 és 2016 között.




Brazzo, a klub egykori bosnyák játékosa 2017 óta dolgozik sportigazgatóként a Bayernnél és az ő nevéhez fűződik például Alphonso Davies és a szintén nagy ígéretként igazolt Sarpreet Singh feltérképezése és leigazolása, de kivette a részét például Pavard, Lucas és Coutinho, Cuisance megszerzéséből is. Emellett újjászervezte a megfigyelőrendszert és az utánpótlésképzésben is voltak jó ötletei. Aktuális szerződése 2020 nyaráig szól – ezt váltja majd a sportelnöki szerep, amellyel szavazati joga is lesz a Salihamidzicnek.

Hasan titulusának változását lehet előléptetésként is értelmezni, de korábbi hírek szerint pár döntéshozónak nem igazán tetszettek a tévés nyilatkozatai és ahogyan például a Hudson-Odoi ügyet is kezelte. A klub nem közölte, hogy Sammer egykori pozíciójának betöltésével (aki akkor egyben a sportigazgatói tevékenységeket is elvégezte) mennyiben változik meg Hasan munkaköri leírása.

Uli mindenesetre biztosította őt a támogatásáról akkor, amikor a vasárnapi Sport1-es Doppelpass műsorba betelefonált és kiosztotta a Salihamidzicet kritizáló hat szakértőt és a műsorvezetőt azért, mert szakmaiatlan véleménnyel voltak a sportigazgatóról. Az előléptetést szorgalmazó Uli dicsérte az igazgatótanácsba lépő Brazzot, de ennek a betelefonálásnak természetesen a szombati visszavonuláshoz is köze van, emlékezetes tett volt tőle. Íme teljes egészében:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top