Niko Kovac felmondása után természetesen az edzőkérdés körül forog minden a bajoroknál.
Mint ismert, a következő két meccsen Hansi Flick fogja irányítani a csapatot. A BILD négy potenciális jelöltet és magát Flicket jelölte meg lehetséges alternatívaként.
A holland megoldás: Erik Ten Hag látványos támadófutballal operál az Ajaxnál, 2013 és 2015 között a Bayern II vezetőedzőjeként dolgozott. Karl-Heinz Rummenigge részletesen figyeli a munkáját, de a hollandnak 2022-ig szóló szerződése van jelenlegi csapatához, legkorábban valószínűleg télen hagyhatja el a csapatot. Többször is dicsérte a Bayernt és az Ajax is hangoztatta, hogy a bajorok érdeklődése esetén nem gördítenének akadályt a távozása elé, ugyanis az ember életében egyszer adódik ilyen lehetőség egy edző előtt. A Sky információi szerint a felek, azaz a Bayern és Ten Hag között volt már laza kapcsolatfelvétel.
Az olasz megoldás: Massimiliano Allegri jelenleg munkanélküli, azonnal mozdítható lenne – függetlenül attól, hogy szerződésének felmondatása miatt nyárig 7,5 millió eurót kap a Juventustól. Az olasz mellett szól, hogy képes kezelni a sztárokat és 2015-ben, illetve 2017-ben is bejutott a Juventusszal a BL-döntőbe. Emellett jó barátja a Bayernnel kiváló kapcsolatot ápoló ügynöknek Giovanni Branchininek is, aki többek között Pep Guardiola 2013-mas megszerzésében is nagy szerepet játszott.
A professzor megoldás: A Lipcse tavalyi edzője és sportigazgatója, Ralf Rangnick jelenleg a Red Bull sport- és futballfejlesztési részleg vezetőjekent tevékenykedik, de a hírek szerint szívesen visszatérne a padra. A neve már a Lipcse elleni 2019-es kupadöntő előtt is felmerült a Bayernnél. Rangnick bízna a megbízásban, de nem vitathatlatlan jelölt a klubnál.
A senior megoldás: A 70 éves Arsene Wenger is munkanélküli. 1996 októbere és 2018 nyara között az Arsenalt irányította. A Bayern edzőkérdéses időszakaiban mindig felmerül a neve, régen Uli Hoeness is szívesen elcsábította volna őt a bajorok padjára. Előnyére válhat, hogy folyékonyan beszél németül és taktikailag is képzett, jól nyúl a fiatalokhoz. A kora miatt azonban nem lenne hosszútávú megoldás. Rövidtávon azonban még lehet opció.
Az azonnali megoldás: Hansi Flick, aki jó szerepet tölt be a játékosoknál és a következő két meccs tudatában dönthetnek a hosszabb távú, de ideiglenes kinevezéséről.