Bajnokok Ligája

Kovac: Remélem, hogy Müller ügyében engem is megértenek

A horvát vezetőedző Olympiakos elleni BL-meccs kapcsán adott sajtótájékoztatót Pireuszban.



Gnabryról: Serge nagyon jól van, egészséges, ezt a legutóbbi meccseken is bizonyította. Száz százalékosan bevethető.

Süléről: Niklas fontos eleme a válogatottnak is. Nagyon sajnálom őt. Nem lehet megjósolni mennyi idő alatt térhet vissza. Meg kell adni neki a szükséges időt. Nem szabad hibát vétenünk, túl korán túl sokat akarni. 24 éves, ami két hónap regenerációs időszakot jelent számára. Ellenben a túl korai visszatérés akár 10 évébe is kerülhet. Jó keretem van, mindenki megkapja az idejét, mindegy melyik játékosról beszélünk. A védelemben Boateng, Hernandez, Martínez és Pavard személyében van négy játékosunk. Meglátjuk holnap melyikük kerül bevetésre.

Müllerről: Megértem a vele kapcsolatos kérdéseket, de remélem, hogy engem is megértenek. Thomas egy fontos elem, de hogy holnap vagy jövő héten játszik-e, azt majd meglátjuk. De az értéke vitathatatlan.

A Bajnokok Ligájáról: Negyven éven belül két BL-címet szereztünk, tehát nem egyszerű. Dolgozunk rajta. Az Augsburg ellen jó csapatteljesítményt láttam. A tavalyi teljesítményünkhöz képest 15 góllal többet szereztünk és csak hárommal többet kaptunk.

Az ellenfélről: A Bayern München mindig minden meccset megszeretne nyerni. Azt is tudjuk, hogy egy nagyon erős ellenféllel játszunk, amely a Tottenham ellen 0-2-ről állt fel. Nehéz meccs lesz. De belevágunk és győzni szeretnénk. Örülünk, hogy itt játszhatunk, itt mindig nagyszerű az atmoszféra.

Süle alternatíváiról: Süle egy nagyon, nagyon fontos eleme ennek a csapatnak, minden csapat számára hiányozna. De Boateng, Pavard és Lucas személyében van három világbajnokunk ebben a pozícióban, akik tudják kompenzálni a kiesését.

Javi Martínezről: Martínez szerepe olyan, mint bárki másé. Mindenki lehetőséghez fog jutni. Javi az Augsburg ellen jól játszott, de így is kaptunk két gólt. Az elnök nem követelt senkit a kezdőbe, az én döntésem volt őt az Augsburg ellen kezdetni. Nem kell úgy értelmezni, mintha Hoeness követelte volna őt a csapatba.

Müller pozíciójáról: Müller mindig játszani akar és természetesen a jobbszélen is lehetőséghez juthat. Mindenesetre tudjuk azt is, hogy ez nem a kedvenc posztja. De olyan keretünk van amilyen. Coutinho személyében olyan játékost kaptunk, aki igazán bevált. Az Augsburg elleni második félidőben is jónak láttam őt. A meccsek mennyisége fog gondoskodni arról, hogy mindenki eleget játsszon.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük