Bundesliga

Derbivel melegítenek a keddi BL-meccsre a bajorok | Előzetes: Augsburg – Bayern

Szombaton délután, a bajnokság nyolcadik fordulójában Augsburgban javíthatja botlását a Bayern.



A Hoffenheim elleni hazai vereség és a kéthetes válogatott szünet után ismét színre léphet a Bayern csapata – az elkövetkezendő 22 nap hét meccsének első felvonásaként, illetve a keddi Olympiakos elleni BL-találkozó főpróbájaként a legtöbb gólt kapó Augsburg otthonába látogat a német Rekordbajnok. Nagy kérdés, hogy a szinte egész csapatot érintő válogatott mérkőzések után és a BL-meccs előtt mennyi kraft lesz a Bayernben, sikerül-e visszahódítani a Gladbach által átvett vezetést a Bundesligában.

🆚 Az ellenfélről

Az Augsburg aligha lehet elégedett az idei szezonkezdettel, hét forduló után ugyanis öt ponttal a 14. helyen állnak és a Paderbornnal holtversenyben a legtöbb gólt is ők kapták a Bundesliga csapatok közül. Eddigi három hazai meccsükön minden végkimenetelt megtapasztaltak: kikaptak a Leverkusentől, megverték a Frankfurtot és ikszeltek az Union Berlin ellen. Szezont átívelő formája is gyengus a bajor csapatnak, legutóbbi 12 tétmeccsükből csak az Eintracht ellenit tudták megnyerni.



👥 Személyi helyzet

A válogatott játékosok egészségesen tértek vissza a nemzeti csapatokból, de kérdés ki lesz bevethető fizikai állapotban, illetve kit pihentethet, kinek adhat játéklehetőséget Niko Kovac. Korábbi hírek szerint a válogatottban már nem érintett Müller kezdő lesz, de a 90 percet teljesítő, legutóbbi klubmeccseket kihagyó Lucas Hernandez is játszhat. Goretzka ismét a csapattal edz, de kezdőjátéka még korainak tűnik, Alaba pályára lépése pedig most még szintén valószínűtlen. A combizomproblémákkal küzdő Cuisance és sajkacsontját törött Arp játéka kizárt. Az Augsburg csapatában az exbayernes például az exbayernes Felix Götze szintén hiányozni fog, Baier és Gouweleeuw játéka pedig egyelőre kérdéses.

Előzetes kezdőcsapatok a BILD szerint:

FCA: Koubek – Framberger, Jedvaj, Uduokhai, Max – Oxford – Moravek, Khedira – Richter, Vargas – Niederlechner

FCB: Neuer – Pavard, Süle, Boateng, Hernández – Kimmich, Thiago – Müller, Coutinho, Coman – Lewandowski



🗣 Nyilatkozatok

Niko Kovac: Niko Kovac: Az Augsburg jobb a tabellán elfoglalt helyezésénél. Nagyon nehéz őket átjátszani. Tudjuk, hogy az előző meccsüket csúnyán elveszítették, de ez egy derbi közöttünk és az elmúlt években is nehéz dolgunk volt velük. Olyan meccset várok, ahol ellen kell állnunk nekik és ki kell használnunk az adódó lehetőségeket. Ha megnyerjük a meccset, átvehetjük a vezetést a tabellán, ez a célunk.

Martin Schmidt: Természetesen egy másik arcunkat akarjuk mutatni, mint legutóbb. Egy olyan meccset nem teljesíthetünk újra, mint amilyet a Gladbach ellen. Megváltoztattunk pár dolgot, hogy nagyobb biztonságot és bizalmat adjunk a csapatunknak. Nem szabad alábecsülnünk magunkat vagy túl sok tiszteletet mutatni. Sok párharcba kell belemennünk és nagyobb szenvedéllyel pályára lépnünk. Ha a Bayern akar valamit az ember, öt-hat kilométerrel többet kell futnia náluk.

ℹ A mérkőzést szombaton 15:30-tól a Sport2-n követhetjük nyomon.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top