Interjúk és nyilatkozatok

Goretzka kihagyás nélkül dolgozik – „Azt hiszem, a héten már a csapattal edzhetek”



Niko Kovac párnapos kimenőt rendelt el azoknak a játékosoknak, akik a válogatott szünet ideje alatt Münchenben maradtak. Kivételt jelentett ezalól Leon Goretzka, aki a válogatott meccseket kihasználva kihagyás nélkül dolgozik a mihamarabbi visszatérésén. A hétfői edzésmentes napon Javi is ott volt a Säbeneren



„Jó úton haladok, minden terv szerint halad – sőt, a tervezettnél valamivel gyorsabban is. Jól érzem magam (…) Az volt jó a rehabilitációmban, hogy csak egyszer kellett labda nélkül futnom, ezután már magamhoz vehettem a játékszert. Ez áll az egésznek a középpontjában és okozza a legnagyobb örömet számomra.”

Leont az előző válogatott szünetben, egy hónappal ezelőtt érte a combsérülés, amelyet operálni is kellett. A Bayern tájékoztatása és Goretzka szerint jól lehet, hogy rövid időn belül ismét „teljes erőbedobással” tréningezhet a bajorok 18-asa. A keddi edzésre visszatér egy pár válogatott játékos is.

„Azt hiszem, hogy ezen a héten már a csapatal edzhetek. A visszatérésem pedig végsősorban az edző döntésén és azon múlik, hogyan érzem magam. Optimista vagyok, hogy az elkövetkezendő időszakban ez be fog következni.”



Goretzka kihagyás nélkül dolgozik – „Azt hiszem, a héten már a csapattal edzhetek”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top