Válogatott

Válogatott: Comanék és Thiagoék a továbbjutás küszöbén – Coutinho nyeretlenül térhet haza



Legutóbbi válogatott-jelentésünk óta hat játékosunk is pályára lépett a nemzeti tizenegyében. 



🇫🇷 Október 11-én pénteken hárman, Tolisso, Pavard és Coman is kezdőként futhattak ki a pályára Izlandban, a francia válogatott mérkőzésén – a világbajnokok Giroud 68. percben szerzett góljával szűk, 1-0-ás győzelmet arattak és 18 ponttal holtversenyben állnak a törökökkel a csoport élén. Coco és Benji végigjátszották a meccset, Comant az utolsó percekben Ikoné váltotta. Mint korábban írtuk, Lucas nem jutott játéklehetőséghez, Deschamps meg is indokolta, hogy miért. Hétfőn jön a csoport rangadója, ahol a franciák Törökországot fogadják.

Az állást biztosítja a Sofascore élő eredmények

🇪🇸 Szombaton Thiago csapata volt a soros – a spanyolok meglepetésre pontot veszítettek Norvégiában, így matematikailag még nem tudták lefixálni a kijutást, de ez csak idő kérdése. A vezetést Saul Niguez még megszerezte, de Joshua King a 94. percben büntetővel ki tudott egyenlíteni. Ez volt a spanyolok első pontvesztése az eddigi hét selejtező alatt. Nem csoda, hiszen Thiago ezúttal nem lépett pályára, csak a padról kísérte végig az eseményeket.

Az állást biztosítja a Sofascore élő eredmények

🇫🇷 Ellenben Michael Cuisance-szal, aki az U20-as francia válogatottban 87 percet töltött a pályán, és ezúttal a svédek elleni felkészülési meccset nyerte meg csapatával 1-0-ra.

🇧🇷 Vasárnap délután úgy tűnt, hogy Philippe Coutinho nem jut játéklehetőséghez a Nigéria elleni felkészülési meccsen, ugyanis a szövetségi kapitány nem nevezte őt a brazilok kezdőjébe. Coutinhonak azonban 12 perc után Neymart kellett váltania, így a meccs nagyrészét végigjátszotta, és a jelentések szerint a Selecao támadófocijának egyik legaktívabb embere volt. Más kérdés, hogy a győzelem ezúttal sem jött össze, gólnélküli döntetlennel végeztek a csapatok.



Válogatott: Comanék és Thiagoék a továbbjutás küszöbén – Coutinho nyeretlenül térhet haza
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top