Egyéb

Brazzo nem akarja elengedni Lucast a válogatotthoz – Kovac és Alaba is megszólalt



Folytatódik a Lucas Hernandez körülötti mizéria – azután, hogy Deschamps beválogatta őt a franciák selejtezőcsapatába és válaszolt Niko Kovac elégedetlen reakciójára, most Hasan Salihamidzic erősítette meg, hogy nem állítják a válogatott rendelkezésére a 80 milliós védőt. Csakúgy, mint David Alabát az osztrák nemzeti tizenegynek.



“Davidnek hajszálrepedés van a bordáján, kidőlt és nem áll rendelkezésre. Csakúgy mint Lucas, akit szintén nem állítunk a válogatott rendelkezésére, ugyanis stresszreakció alakult ki a tavasszal műtött térdében. Közölni fogjuk a válogatottakkal, hogy a játékosok nincsenek jól, sérültek. Ezután az orvosok is konzultálni fognak egymással.”



Kovac egy kicsit más megközelítéssel érintette a témát:

“Természetesen megvan a saját rálátásunk a dologra. De jómagam is voltam szövetségi kapitány és tudom, hogy azoknak a játékosoknak, akikhez a szövetség ragaszkodik, meg kell jelenniük és a válogatottnál lesznek a szövetség orvosai által kivizsgálva. Ha ugyanazt diagnosztizálják, amit nálunk, akkor a játékosok nem léphetnek pályára.”

Sérülésével kapcsolatban David Alaba is megszólalt tegnap:

“Tegnap fájdalmaim voltak és félbe kellett szakítanom az edzést. Az MR törést diagnosztizált. Hogy mennyi időre esek ki? Lehet egy pár nap vagy akár három hét is belőle. Nem tudom.”

Az osztrákok hazai pályán Izraelt fogadják illetve pályára lépnek Szlovéniában is, míg a francia válogatott Izlandba utazik, illetve Moldovát látja vendégül.


Brazzo nem akarja elengedni Lucast a válogatotthoz – Kovac és Alaba is megszólalt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top