Átigazolási hírek

Sané a Bayern mellett döntött – megsérült, de nem tűnik komolynak



Leroy Sané ügye az elmúlt napokban komoly fejlődésen ment keresztül. Több német lap, például a kölni Express, a müncheni Süddeutsche, a Sky és a BILD is arról számolt be, hogy Sané végre döntött és a Bayernben akarja folytatni a pályafutását, valamint hogy ezen a héten hivatalossá válhat a nyár leglátványosabb transzfere. Az ár egyelőre kérdéses, úgy tűnik Sané 100 millió eurónál is (sokkal?) többe kerülhet. 



Sané a vasárnapi, Liverpool elleni Community Shield mérkőzésen még kezdőként lépett pályára a Cityben – a 13. percben viszont állítólag sérülés miatt le kellett cserélni, egy Alexander-Arnolddal való találkozás után fogott földet és fájlalta a jobb térdét. A későbbi képsorok alapján szerencsére nem tűnik komolynak, a legvadabb konteók kedvelői pedig egyenesen színlelésre gyanakodnak, amiért Pep berakta őt a kezdőbe.

Guardiola a meccs után elszontyolodva nyilatkozott Sanéról. A sérüléséről kérdezték:

Az első benyomás nem volt jó, de azt hiszem nem annyira komoly. Őszintén szólva nem tudom pontosan. Csak röviden beszéltem a dokival, azt mondta meg kell várnunk mit eredményez a vizsgálat. De azt hiszem, hogy minden rendben lesz Leroyjal.

Kérdezték a lecserélése utáni szóváltásukról is, azaz minden rendben van-e közöttük.

Sérült volt! Megijesztett minket. Mélyen érintett a sérülése. Gondolja, hoy problémám van valakivel, akit 10-15 perc után le kell cserélni? …

A jelek alapján úgy tűnik, hogy hamarosan lezárul az átigazolás.

Sané a Bayern mellett döntött – megsérült, de nem tűnik komolynak
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top