Interjúk és nyilatkozatok

Goretzka: Szeretném a következő lépést megtenni



Leon Goretzka az első idényében csak négy bajnokin, két BL-meccsen és a Lipcse elleni kupadöntőben nem léphetett pályára a Bayernben – a szezon többi meccsén mindig kapott valamennyi lehetőséget. Kilenc góllal és 7 gólpasszal hálálta meg Niko Kovac bizalmát. Most a TZ-nek adott nyilatkozatában beszélt a múltról, jelenről és jövőről.

Leon Goretzka, ön először utazott a Bayernnel az USA-ba. Milyen volt?

Egy párszor voltam már Amerikában, de valóban ez volt az első a klubommal. Minden nagyon nagy és izgalmas itt. A szponzorációs események által a pályán kívül is sok látnivalóban volt részem, volt pár nagyszerű dolog. Szakmai szempontból főleg a tesztmeccsek voltak szuperek, ugyanis az ellenfeleink is nagyon jók voltak.

Egy normális, turné nélküli nyári szünet van a háta mögött. Hogyan érzi magát?

Nagyon jól, már fittként tértem vissza a nyári szünetből. Készen állok az új szezonra. A nyaralás idén tényleg nagyon hosszú volt, az elmúlt években a válogatott meccsek miatt kevesebb hetünk maradt a pihenésre. Ezen a nyáron jól ki tudtam kapcsolódni, anélkül, hogy teljesen szem elől veszítettem volna a labdarúgást és a személyes felkészülésemet. Természetesen nem akartam a nulláról kezdeni a felkészülési időszakot.

Már az első évében is gyakran lépett pályára a Bayernben. Mik a céljai a második szezonra?

Szeretném megtenni a következő lépést. Az elmúlt szezon nagyrészében alapemberként tekinthettem magamra, ezt természetesen szeretném megismételni. Gólokat akarok szerezni, a csapatnak segíteni és meccseket nyerni, illetve ami a tavalyi szezonban elkerült, ezúttal szeretnék a komoly mérkőzéseken fitt lenni és ott állni a pályán. Remélem egy kicsivel több szerencsém lesz ebben.

A múlt azt mutatja, hogy a korábbi problémáit is jó kezekbe vette – például a táplálkozással kapcsolatos hozzáállását.

Igen, én is azt hiszem, hogy egészen jól sikerült – főleg azért, mert a tavalyi évet is remekül éltem meg. Volt pár kisebb sérülésem, de azok mindig pont a legrosszabb pillanatokban történtek meg.

Van megfelelő időpont a szünetre?

Legalábbis van jobb pillanat annál, mint amit kifogtam. A Liverpool ellen nagyon szívesen játszottam volna.



Öt tapasztalt játékos távozása után most a fiatal réteg veheti át a nagyobb felelősséget. Készen áll rá?

Ahhoz képest, hogy az előző szezon volt nekem az első a Bayernnél, sok felelősséget vállaltam a pályán. Megpróbálom, mert ez egyszerűen hozzátartozik a játékomhoz. A centrumban való pozícióm által természetszerűen hordozok egy bizonyos felelősséget magammal. Onnan sok csapatrészt tudok elérni. Az FC Bayernnél alapvetően minden játékostól elvárják azt, hogy felelősséget vállaljon. Ez számomra is egy olyan pont, amelyben fejlődi szeretnék.

Visszatekintésképp: Mekkora lépés volt a Schalkétól a Bayernhez igazolni?

A Bayern München természetesen egy teljesen más házszám a Schalke 04-nél. Ez is egy oka annak, hogy miért igazoltam ide. Már az edzésekből és a csapattársaim teljesítményéből is profitálni akarok. Itt Münchenben az a helyzet, hogy háromnaponta kell teljesíteni és magas nyomás alatt kell megnyerni minden meccset. Úgy véltem, hogy ez egy olyan környezet, ahol jól tudok fejlődni. És ezek azok a feltételek, amelyek által egy következő szintre léphetek.

A középpálya centruma jól el van látva a csapatában. Corentin Tolisso személyében egy hosszan sérült játékos tért vissza. Örül a konkurenciának?

Rossz lenne, ha nem nem örülnék neki. Coco egy nagyon jó játékos, aki nagyon fontos számunkra. Természetesen először látnunk kell, hogy a hosszú sérülése után mennyire tért vissza. Eleinte nem szabad sokat elvárnunk tőle, még ha a teljes felkészülési időszakot is felhasználta arra, hogy fitt legyen.

Jövő nyáron jön a 2020-as EB. Ott van már a gondolataiban?

Nem azzal a céllal vágok neki a Bayernes szezonomnak, hogy ott legyek a német válogatot EB-keretében. Megvannak a saját céljaim a klubbal – a DFB-behívó jön magától, ha ezeket a célokat elérem. Amint véget ér a szezon és kipipáltuk az összes feladatunkat a Bayernnel, beszélhetünk arról, hogyan készülök fel az Európa-bajnokságra. Az világos: Ha egy erős szezont játszom a klubomban, az természetesen jótékony hatással van arra, hogy a válogatottban is jól teljesítsek.

Az egykori csapattársa, Julian Draxler dícsérte a Borussia Dortmundot az új igazolásaik miatt. Egyidőben ex-schalkésként reméli, hogy valaki feltartja majd a BVB-t. 

A dortmundiak a Bundesligára való tekintettel nagyon jó igazolásokat hajtottak végre és sok pénzt adtak ki. Ettől függetlenül először meg kell figyelnünk, hogyan válnak be az újak. Nálunk  is biztosan történni fog valami az igazolásokat illetően. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy a szezon kezdetén egy versenyképes csapatot állítunk fel a pályára. Természetesen szeretném Jule kívánságát teljesíteni. Szeretném, ha boldog lenne (nevet).

Goretzka: Szeretném a következő lépést megtenni
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top