Interjúk és nyilatkozatok

Neuer: Az előszezon a kemény munkáról szól, nem mindig élvezzük



Manuel Neuer és Serge Gnabry is belevágott a 2019/2020-as szezon felkészülésébe. Előbbi az edzésekről, utóbbi pedig a videojátékokról nyilatkozott.

A csapatkapitányunk, Manuel Neuer a Bayern hivatalos csatornájának adott egy rövid interjút. „A felkészülés az idény elején minden évben a kemény munkáról szól, emiatt nem sokat nevetünk közben. De fontos, hogy most beleadjunk mindent, mert meg lehet az eredménye, főleg a szezon hajrájában. A nyaralásom egész jóra sikeredett, feltöltöttem az aksim és most már újra készen állok dolgozni.” – mondta Manu.

Serge Gnabry mással kapcsolatban szólt szót. A német válogatott szélső a Konami új játéka, a PES 2020 borítóján szerepel majd – a német kiadásban. Szerinte David Alabát a legnehezebb legyőzni a virtuális világban. „Nagyon nehéz őt megverni, mert a játék minden részét ismeri. De megpróbálom magam fejleszteni, hogy majd egyszer fölé kerekedjek.” – mondta mosolyogva Serge.

Gnabrynak fura érzés lehet magát látni a borítón, hiszen saját bevallása szerint öt-hat éve még a kiadás napján izgult a szimulátor minél gyorsabb megvásárlása miatt. Úgy fogalmazott, „nagy megtiszteltetés, de még meg kell szoknia.”

Neuer: Az előszezon a kemény munkáról szól, nem mindig élvezzük
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top