Interjúk és nyilatkozatok

Gnabry: Nagyon jól megértjük egymást Sanéval



Robben, Lewandowski, Süle, Kimmich és Ulreich után ezúttal Serge Gnabry is nyíltan érintette Sané helyzetét.

Hogy mi lesz, azt csak ő tudja megválaszolni. Szívesebben látnám nálunk, mert nagy örömet okoz játszani vele és a pályán kívül is nagyon jól megértjük egymást. Sanéval a Bayern gazdagodna.

Gnabry a válogatott sajtótájékoztatón nem csak róla, hanem a szezonról is nyilatkozott:

Nagyon fárasztó szezon volt, már várom a szabadságot. Nagyon örülök a személyes fejlődésemnek, hogy ez rögtön az első évemben sikerült a Bayernnél. Megpróbálok napról napra jobb lenni és segíteni a csapatnak.




Gnabry bevallotta, kissé letért a vegán útról.

A Jogi Löwöt helyettesítő Marcus Sorg is méltatta Sergét:

Tudatosan döntöttünk a korszakváltás mellett. Hogy ki vállal nagyobb felelősséget, az a személyiségen is múlik. Sergében már most ott a potenciál, hogy állandó tagja legyen a válogatottnak. De mindig a teljesítmény dönt.

Sorg egy másik Bayern játékosról, Niklas Süléről is jó véleménnyel van:

Ő erre a pozícióra született. Hogy ki lesz állandó játékos, az majd megmutatkozik. Nagyon izgalmas ki nő majd bele a vezetői szerepkörbe. Talán lesz 1-2 meglepetés, ki is veszi át ezt a feladatot. Niklas Süle természetesen egy potenciális jelölt erre.

Gnabry: Nagyon jól megértjük egymást Sanéval
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top