A Frankfurt elleni kiütéses győzelem, a Robbéry búcsú és a bajnoki győzelem reakciói.
🔴 Niko Kovac: Köszönöm a csapatomnak és a szurkolóinknak, nagyot teljesítettek. Ősszel még kilenc pont hátrányban voltunk, az üldözőhajsza után pedig most bajnokok lettünk – köszönet a srácaimnak. Nagyon boldog vagyok, de kimerült is, de remélem, hogy a jövő héten rátehetünk még egy lapáttal. A meccs előtt hallottam, hogy eddig csak a Császárnak, Franz Beckenbauernek sikerült játékosként és edzőként is itt az FC Bayernnél bajnoknak lennie, de ez mellékes. Az Eintrachtnak is szeretnék gratulálni az Európa Ligába való bejutás miatt. A labdarúgás érzelmekből áll, ez is szép benne – ezért szeretnék a szurkolóknak is köszönetet mondani. Tudtuk, hogy az SGE-nek minden pontra szüksége van és azt is, hogy a Dortmund a félidőben vezetett. A 2-1 után boldogok voltunk, ezután világos volt, hogy területet nyerünk, majd nagyon jól is játszottunk. Robbéryék szempontjából nem is lehetett volna jobban megírni ezt a meccset.
▪ A menesztéséről szóló pletykákról: A háttérben más információim vannak. Meggyőződésem, hogy folytatom tovább. Ezek első kézből származó információk.
🔴 Franck Ribéry: Az egész családom, a gyermekeim, a feleségem, a szüleim, a feleségem szülei és az unokatestvéreim is eljöttek erre a különleges pillanatra Franciaországból. Nehéz volt, de a legfontosabb, hogy ma bajnokok lettünk. Ez az utolsó nagy pillanatom itt az Allianz Arénában. Nem csak két-három évet töltöttem el itt, 12 évet játszottam az FC Bayernben. Sok nagyszerű pillanatom volt, de a legjobb szezonom a 2013-mas volt. Amit elértünk az egyszerűen őrületes, soha nem fogom elfeledni. (…) Büszke vagyok magamra azért, amit a karrierem során elértem. De ilyen a futball. Élvezem az életet tovább. Tizenkét évet töltöttem el itt, minden meccsen teltház volt. Hihetetlen. De valamikor eljön az idő… el kell fogadni.
▪ Kovacról: Néha nehéz volt, de ő egy olyan edző, akinek még időre van szüksége. Ő egy nagyon jó ember. Remélem, hogy marad a Bayernnél.
🔴 Arjen Robben: Szavakkal leírhatatlan, hogy egy ilyen meccs után mennyi érzelem járja át az ember testét. Ez olyasvalami, amit át kell élnie az embernek. De a legszebb dolog számomra az, hogy sokan itt voltak ma azok közül, akikkel játszottam a Bayernnél eltöltött időszakomban. Öt hónapig küzdöttem azért, hogy visszatérjek. Ez egyszerűen ma kifizetődött. A könnyeim kicsordultak ma egy párszor.
🔴 Joshua Kimmich: Ahogy az ember ma ünnepel, eszébe jutnak az ősz pillanatai. Még szebb érzés, ha belegondolunk hol álltunk a tabellán és hova jutottunk. A Dortmundnak valószínűleg többen is odaítélték már a címet, minket pedig sokan leírtak. Most az élen végeztünk és mi ünnepelhetünk. Ribéry és Robben erősen kivették a részüket abból, ahol áll most a klub. Két identifikációs figurát veszítettünk el.
▪ A saját teljesítményéről: Nem mindig volt tökéletes, az állandóságon van még mit dolgozni. A duplázást viszont feltétlenül akarjuk.
▪ A Kovacot ért kritikákról: Brutális mi folyik itt, álljunk a tabella élén vagy 9 ponttal lemaradva. Az idei szezonban az edzőnk megkapta a magáét, ezért neki is különleges pillanat, hogy bajnoki címet ünnepelhetünk.
🔴 Robert Lewandowski: Ez egy döntő volt számunkra, tudtuk, hogy ma nem csak győznünk kell, hanem meg kell mutatnunk, ki a német bajnok. Igazán jól játszottunk, örömünket leltük a játékban és sok gólt szereztünk. Még ha nem is volt annyira egyszerű szezonunk, megérdemelten lettünk bajnokok. A meccs előtt láttam Arjen és Franck családját – be kell vallanom, szinte elsírtam magam – ma Rafáért, Arjenért és Franckért is győzni akartam. Egyrészről kicsit szomorúak vagyunk, másrészről viszont van miért ünnepelnünk.
▪ A karrierjéről: Még sok évem van a karrieremből. Remélem, hogy még sok címet nyerhetek itt az FC Bayernnél. Itt voltam Bastian búcsúztatóján. Természetesen egy ilyen búcsú nagyon szép. Egy kicsit dolgoznom kell még azon, hogy nekem is ilyen legyen.
🔴 Uli Hoeness: Sok sok év után ez egy olyan bajnokság volt, amely az utolsó fordulóban dőlt el. Meccs közben drámai volt, amikor a Frankfurt egyenlített, a Dortmund pedig 2-0-ra vezetett. Nyugtalan percek voltak számomra. De gratulálnom kell a csapatnak, tíz gólt is szerezhettünk volna. Már a félidőben ideges voltam, mert csak 1-0-ra vezettünk és sok helyzetet adtunk ki a kezünkből, de a második félidőben ezt megtoroltuk.
▪ A cím jelentőségéről: Ez egy különleges csapat, mert télen még nagyon messze voltunk az első helytől. A csapat hihetetlen erőfeszítéssel rövidítette meg a hátrányt. Átalakulás előtt állunk és a következő években is átalakulás alatt leszünk, örömet jelent, hogy bajnoki címmel zárhattuk le ezt a korszakot.
▪ Ribéryről: A becserélése természetesen érzelmesre sikerült. Hogy egy ilyen napon ilyen hihetetlen gólt szerzett, attól egyszerűen nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Hihetetlenül örültem neki.
▪ Kovacról: Soha nem vettem részt ebben a vitában és most, a győzelem napján sem akarok. Ezt a témát lassan ki kell vernünk a fejünkből, nem a megfelelő időpont beszélni a véleményemről. Ő tisztában van vele és mások is a klubnál. A Kovacot éltető rigmusokat észleltem és nagyon jól estek számomra.
🆚 Adi Hütter: Gratulálok az FC Bayernnek a bajnoki címhez. Ma csak egy jó vendégek voltunk. A Bayern két osztállyal jobb volt és arányaiban is megérdemelt győzelmet aratott. A csapatom ki volt facsarva, akárcsak egy citrom. Ez volt az 50. magasszinten lejátszott mérkőzésünk, az év során ezt senki nem hitte volna. A hetedik helyen végeztünk, ott voltunk az EL-elődöntőben, nagyszerű estéink voltak. Rekordot döntöttünk a csoportkörben. Sok játékos fejlődött tovább, ezért nagyon, nagyon pozitív a mérlegünk idén. Nagyon büszke vagyok.