Átigazolási hírek

Szoboszlai: A Bayern is érdeklődött irántam



A magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb tehetsége, Szoboszlai Dominik a Magyar Nemzetnek adott interjújában megerősítette a Calciomercato korábbi pletykáját, miszerint a Bayern München is érdeklődik/érdeklődött iránta. Egy másik kérdésre azonban elmondta, pályafutását két-három év múlva inkább az angol vagy spanyol elsőosztályban tudja elképzelni. A Magyar Nemzetből idézünk:

– Eljutnak önhöz azoknak a komoly csapatoknak az érdeklődései, amelyekről odahaza cikkeznek az újságok?
– Minden eljut hozzám, semmit sem titkol el előlem Esterházy Mátyás, a menedzserem. Mindent megbeszélünk.

– Eddig kik jelentkeztek be önért?
– Bejelentkezni még nem jelentkezett be senki, de érdeklődött a Juventus, a Bayern, az Arsenal, az Ajax…

– Három év múlva hol képzeli el magát?
– Hú… mondjuk, a spanyol vagy az angol első osztályban, egy dobogós csapatban.

– Ha kapna egy évi tízmillió eurós ajánlatot Arábiából vagy Katarból és egy félmilliósat a Bayerntől, melyiket fogadná el?
(Felkacag.) – Hát persze hogy a Bayernét!

Szoboszlai az idény során a Salzburg fiókcsapatától, a Lieferingtől került az osztrák bajnokhoz, akik jövőre a Bajnokok Ligájában indulhatnak. A Bayern szinte biztosan figyelemmel kíséri a magyar játékos fejlődését.

Szoboszlai: A Bayern is érdeklődött irántam
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top