Egyéb

Megvan a 99-es MU elleni „visszavágó” Bayernes kerete

Ahogy arról korábban beszámoltunk május 26-án, az Old Traffordon, az 1999-es fájó BL-döntő 20. évfordulója alkalmából megrendezik a MU – Bayern mérkőzés „visszavágóját”, ahol a két csapat egykori legendái mérkőznek meg.

Lothar Matthäus: „Örülök, hogy láthatom a kollégáimat. Azokat, akikkel együtt és azokat is, akik ellen játszottam és akiket az elmúlt 20 évben is láthattam. Nagyszerű, ha az embernek ilyen meccsei vannak. Ez is egy ok arra, miért játszunk aznap egymás ellen. A ManUnited számára természetesen még szebb apropója van a meccsnek, de egyszerűen tiszteletben kell tartanunk, hogy akkoriban nem sikerült megtennünk, amit meg kellett volna.”

A drámai körülmények között  2-1-es vereséget szenvedő Bayern akkori csapatából Effenberg, Tarnat, Fink, Elber, Jancker, Zickler, Kuffour és Babbel részt vesz a találkozón, de ott lesz többek között Makaay, Demichelis, Zé Roberto, Toni, Butt és Paulo Sergio, valamint az idősebb korosztályból Augenthaler és Henke is.




A MU részéről is impozáns lista gyűlt össze a meccsre, csak pár név közülük: Schmeichel, Stam, Neville tesók, Beckham, Scholes, Yorke, Cole és a két végzetes gólt szerző Sheringham és Solksjaer is tiszteletét teszi az „Álmok színházában”.

Effenberg: „Az Old Trafford egy nagyszerű stadion, nagy-nagy történelemmel – azt hiszem, hogy minden aktív játékos nagyon szívesen játszana ott. Nekünk megadatik ez a lehetőség, biztosan nagyszerű nap lesz egy olyan közönség előtt, amely mindig tisztelettel állt a ellenfélhez. Személy szerint is mindig nagyon szívesen játszottam Angliában.”

A mérkőzésből befolyt összeg teljes egészét jótékonysági célból a Manchester United hivatalos alapítványa kapja meg.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top