Egyéb

A Bayern jótékonysági meccset játszik a Kaiserslauternnel

A Bayern München május 27-én a Kaiserslautern ellen játszik a Fritz Walter-stadionban, barátságos mérkőzésen. A jótékonysági találkozó célja, hogy a Bayern segítsen az 1. FC Kaiserslautern csapatának elérni, hogy a harmadik divízióban játszanak a következő szezonban. Ennek érdekében a befolyó összeg száz százaléka a hazaiaké lesz.

„A Kaiserslautern Németország egyik legnagyobb múlttal rendelkező csapata. Évekig voltak kiélezettek és – így visszatekintve – legendásak a Bayern és a Kaiserslautern meccsei. A foci érzelmekről és rivalizálásokról szól, de emellett fontos a szolidaritás is az ellenfelekkel. Ezért is vagyunk boldogak, hogy segítsünk és reméljük, hogy a közeljövőben újra eléri a feljutást a gárda.” – mondta Karl-Heinz Rummenigge.

FC Bayern Munich will take on 1. FC Kaiserslautern in a benefit match for the club on 27 May (18.30 CEST) at the Fritz Walter Stadion.

A Kaiserslautern 2012-ben esett ki a Bundesligából, 2018-ban pedig a másodosztályból is kiestek. Martin Bader, a csapat vezető sportigazgatója így nyilatkozott:

„Hans-Peter Briegel és Paul Wüst voltak az ötlet szerzői, hogy a Bayernnel játsszunk le egy jótékonysági összecsapást. Nagyon megtisztelve érezzük magunkat, hogy a Bayern elfogadta a kérésünket. A meccsből befolyó összeg fontos része lesz annak, hogy megszerezzük a licenszet a harmadosztályba. Nagyon hálásak vagyunk a Bayernnek és alig várjuk a találkozást, május 27-én.”

A Bayern München 15 éve rendez ehhez hasonló meccseket. Az elsőt még 2003-ban játszották Hamburgban, a St. Pauli ellen. 2017-ben a Kickers Offenbachot mentette meg a bajor klub a csődtől.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top