Bundesliga

Egy magabiztos Bréma ellen folytathatjuk a győzelmi szériát | Előzetes: FCB – SVW

Legutóbbi fölényes győzelmei után ezúttal az egyik kedvenc ellenfelét, a Werdert fogadja saját közönsége előtt a Bayern – a Rekordbajnok a legutóbbi 18 (!) tétmeccsét megnyerte a brémaiak ellen és továbbra is egy ponttal előzi meg a vasárnap Freiburgban pályára lépő Dortmundot.

Az elmúlt évekhez képest most jóval nagyobb tét mellett eshetnek egymásnak a csapatok, pár napon belül kétszer is: az aktuális meccset a Salátástálért folytatott küzdelem, míg a szerdai, brémai meccset a Német kupa döntőjébe való bejutás érdekében kell megnyernie a Bayernnek. Lewandowskiék számára a fennmaradó meccsek mindegyike döntőnek ér fel, egyetlen pontvesztés sem fér bele a programba.

A jó formában lévő Werder egyedüli német csapatként még nem szenvedett vereséget 2019-ben, illetve minden idei tétmeccsén legalább egyszer betalált. Most egy pontra vannak a hatodik helyen álló Hoffenheimtől az EL-helyért folytatott harcban, úgyhogy külön motivációval léphetnek pályára szombat délután Münchenben. Az elmúlt hetekben kétszer is legyőzték a jobb napokat megélt Schalkét, de győztek Leverkusenben, illetve Dortmundban ejtették ki a kupából a BVB-t. Az utolsó fordulóban a sárga-feketéket is fogadják majd hazai pályán.

Az (ismét) egyre jobb állapota kerülő, de visszatérésre még nem alkalmas Robben mellett az izomrostszakadást szenvedett Manuel Neuer játéka is kizárt, őt Ulreich fogja helyettesíteni. A könyöksérülése után már tréningező Früchtl visszatérése még korai, úgyhogy az U19-esek kapusa Ron-Thorben Hoffmann lesz ott a tartalékok között. James félbehagyta a csütörtöki edzést és pénteken sem gyakorlatozott, az ő esetében aligha fognak kockáztatni – hosszú hónapok után azonban már  kerettag lehet Corentin Tolisso, akinek a szerepeltetése talán egy kicsit még korainak tűnik. A múlt héten meghúzódott Hummels már edzett, de az ő játékát sem biztos, hogy megreckírozza Kovac. Boatengnek szüksége is van a játékra, szerdán Süle eltiltása miatt neki kell szerepelnie a Bayern tengelyében.




Pár érdekesség és statisztika:

▪ Történelme során 27-edszerre listavezető a 29. forduló után a Bayern. Az eddigi 26 alkalomból 25-ször is Salátástállal végezték a müncheniek – csak 1993-ban nem, akkor épp a Werder lett bajnok.

▪ A Werder Bremen az idei 33 tétmeccsének mindegyikén betalált legalább egyszer. Davy Klaasen is jó formában van, ő a legutóbbi három bajnokiján gólt lőtt.

▪ A Bréma ellen kapott ki történelme során legtöbbször, 26-szor a Bayern. A müncheniek azonban a legutóbbi 16 bajnokijukat (18 tétmeccsüket) egyaránt megnyerték ellenük! Ez a mutató egyedülálló a ligatörténelemben. Az utolsó Bréma elleni pontvesztélsre 2010 szeptemberében került sor.

▪ A Werder az egyetlen olyan élvonalbeli német klub, amely még nem kapott ki 2019-ben – 14 tétmérkőzés óta veretlenek, ez legutóbb 10 évvel ezelőtt fordult elő.

▪ A legutóbbi nyolc hazai bajnokin 29:2-es gólarányt produkált a Bayern – ebből hat meccsen, illetve 425 perce gólt sem kapott a Rekordbajnok.

▪ Robert Lewandowski és Claudio Pizarro személyében találkozhat a Bundesliga történelmének két legeredményesebb idegenlégiósa. A lengye 201 gólnál jár, míg a legutóbb februárban eredményes Pizza 195 gólnál jár.

▪ Thomas Müllernek kedves emlékei vannak a Werderről: 18 meccsből soha nem jött ki vesztesen a párharcból, emellett pedig 9 gól és 13 gólpasszal is büszkélkedhet.

Nyilatkozatok:

▪ Niko Kovac: Két nehéz meccs vár ránk, de magabiztosak vagyunk. Először a bajnokira gondolunk, a kupameccs még odébb van. Először hazai pályán akarunk nyerni ellenük és ebből levonni a megfelelő következtetéseket a kupameccsre. A Bréma olyan ellenfél, amely jó formában van és amelyet komolyan kell vennünk. | További részletek itt.

▪ Kohfeldt: A Bayern a legutóbbi 17 meccsén konstans eredményeket szállított. A legerősebb német csapattal találkozunk. Még mindig ők azok. De nekünk is megvannak a fegyvereink és a világos elképzelésünk a mérkőzésre. A világ összes terve sem tudja megakadályozni a Bayern esélyeit. Csak a gólszerzés nem lehet a célunk. Tudnunk kell, mikor és hol nyerhetünk labdákat, illetve mit kellene csinálunk velük.

Előzetes kezdőcsapatok a BILD szerint:

▪ FCB: Ulreich – Kimmich, Boateng, Süle, Alaba – Martinez, Thiago – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski

▪ SVW: Pavlenka – Gebre Selassie, Veljkovic, Moisander, Augustinsson – Sahin – M. Eggestein, Klaassen – Kruse – Osako, Rashica

A mérkőzést 15:30-tól a Sport1 közvetíti élőben.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top