Interjúk és nyilatkozatok

Kimmich: Célom, hogy a teljesítményemmel húzzam magammal a többieket



Josh a Welt vasárnapi kiadásában megjelent interjújának részleteit közöljük.

➡ Niko Kovac sok bírálatot kap, Joshua Kimmich azonban védelmébe vette őt – nem minden a horvát hibája címszóval:

A kezdetben azt mondták róla: Ő a tökéletes edző! A szezon elején nagyon magabiztosan nyertük a mérkőzéseinket. Majd gyakran túl könnyelműek voltunk. Sok egyéni hiba volt, amelyről az edző egyáltalán nem tehet.

➡ Hiába kelt Kovac védelmére, felhívta a figyelmet a Bayerntől nem megszokott dolgokra is:

Az idei szezonban sajnos tényleg sok gólt kaptunk. A Bayern olyan labdarúgást képvisel, amely a pálya utolsó harmadában meglepetést okoz és dinamikus, melyet meglepő pillanatok és különleges passzok jellemeznek. Ezt sem tudtuk túl gyakran megmutatni.

➡ Elmondta, hogy a csapat minősége ellenére tudni kell bírni a nyomást. 

A keretünkben a legmagasabb kvalitások uralkodnak, ezért sokan várják el tőlünk, hogy keresztülgázoljunk a ligán. A legmagasabbak az elvárások. Edzőként és játékosként az embernek kezelnie kell ezt a helyzetet.




➡ Kimmich bevallotta, hogy Ancelotti irányítása alatt nem volt elégedetett és a klubváltáson is elgondolkozott:

Nyíltan megmondom, hogy nekem is volt olyan időszakom, amikor nehézségeim voltak. Elégedetlen voltam a kevés játéklehetőség miatt és elgondolkoztam azon, hogy az FC Bayern-e az egyetlen klub, amely létezik számomra a világon.

➡ Beszélt a Nationalmannschaftban folyamatban lévő fiatalításról és figyelmeztette játékostársait.

Mindannyiunknak több felelősséget kell vállalnunk. Nincs több kifogás. Nekünk fiatal játékosoknak eddig könnyű volt, úgymond együtt úsztunk az árral. A felelősség elsősorban a világbajnokok vállán volt, mert annyi mindent elértek és mindig a legnagyobbakkal mérték össze az erejüket. Most a fiataloknak kell a maximumra törekedniük. Már nem bújhatunk meg az árnyékukban. A jövőben nekem is több felelősséget kell és akarok átvenni. Célom, hogy a teljesítményemmel ragadjam magammal a többieket.

Kimmich: Célom, hogy a teljesítményemmel húzzam magammal a többieket
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top