Niko Kovac a vasárnap délutáni, Düsseldorf elleni idegenbeli mérkőzés előtt válaszolt a sajtó kérdéseire.
A csütörtöki verekedésről: A tegnapi edzésen volt egy kis tettlegesség. A résztvevőket a médiában név szerint is megnevezték. Az eset után megbeszélést folytattunk, a játékosok sajnálják és elnézést kértek érte. Ezzel le is van rendezve a dolog és ezzel kapcsolatban nem fogok több kérdést megválaszolni. Most csak a következő mérkőzéssel foglalkozunk. Nem lesz pénzbüntetés. Ha pozitívan akarjuk kifejezni magunkat, a Bayern él. Az edzésekhez egyszerűen hozzátartoznak az érzelmek.
A Düsseldorfról: Ismét megnéztem az őszi mérkőzést. Egyszerűen túl könnyelműen védekeztünk. Ezt akarjuk jobban csinálni. A Fortuna teljesen más ellenfél, mint a Dortmund. A Düsseldorf nagyon erős a kontrajátékban. A Dortmund focizni akart, ez teljesen más játékfelépítést igényel. Nem szabad alábecsülnünk a Düsseldorfot, teltház előtt fogunk játszani. Kemény harc lesz. Jól áll a védelmük és nagyon jól váltanak.
Robben állapotáról: Nagyon szomorú, hogy Arjen november óta nem lehet velünk. Bár az orvosok jó jeleket adnak, mindig megérez valamit. Jelenleg nem érzi magát jól. Szép lenne, ha még egyszer pályára léphetne a Bayernben. Megérdemelné.
A személyi helyzetről: Alphonso Davies ismét teljesértékű edzést végzett. Franck Ribéry három napja beteg, a hétvégére nem áll rendelkezésre. Arjenről már beszéltem. Tolissot a jövő hétig lépésről lépésre akarjuk visszakapni és beépíteni a csapatba, de nem sérült meg. A mentális felkészültség fontos szerepet játszik ennyi kihagyás után.
Arról, hogy Rummenigge szerint senkinek nincs állásgaranciája: Nem szeretnék mindig minden kinyilatkoztatásra reagálni. Csak a futballra koncentrálok, nem akarok minden apróságot kommentálni. Az edzőként való hivatásom szinte már mellékfoglalkozás lett. A lényegre akarok koncentrálni.
A kiscsapatok elleni motivációról: A Dortmund elleni meccs volt az értékmérőnk, ez volt az elvárásom. A hétvégén is így akarunk fellépni. Ismét a tabella tetején állunk, ott is akarunk maradni. Bajnokok akarunk lenni. Hat meccsünk van, amelyeket meg kell nyernünk. Ha ezt megtesszük, a BVB azt csinál amit akar.
A szezonhajráról: Fenn kell tartanunk az izgatottságot. Vasárnap be akarunk tankolni önbizalommal a következő mérkőzésekre. Az utolsó meccseken mindent bele kell adni. De a srácok megszokták, hogy nyomás alatt állnak.