Edzőkérdés

Kovac kritizálja a játékosokat és fedezi saját magát



A BILD információi szerint a Bayern játékosainak nem nyerte el a tetszését, hogy Niko Kovac gyakorlatilag gyerekekhez hasonlította őket.

„Ha van gyerekük, akkor nem elég egyszer, újra és újra el kell mondaniuk mit hogyan kell csinálni. Az elsőtől a mai napomig mindig ugyanazt mesélem nekik. De ezt meg is kell valósítania az embernek. Valakik hamarabb, mások később értik meg” – idézi őt a BILD.

Niko Kovacra a szezon során többször jellemző volt, hogy egy-egy kisiklott meccs után nem vállalt felelősséget a csapat játékáért vagy eredményéért, hanem a taktikát védve, inkább a taktika pályán való megvalósítását kritizálta nyilvánosan, amelynek természetesen biztosan van némi valóságalapja is – csapatmorál szempontjából azonban ez a módszer inkább az edző ellen dolgozik.




Pár napos, Sport Bildnek adott nyilatkozatával szintén nem szerzett magának hű híveket, de több sajtótájékoztatóján is elsősorban az ötleteinek a megvalósításával voltak gondjai.

„Ha megnézem a jelenlegi és a tavaly ilyenkori állást, akkor nem tudom osztani a támadósorunkat ért kritikákat. Azt mondani, hogy nincs játékötletünk, nem tükrözi a valóságot (…) Amikor Münchenbe jöttem, volt egy rendszer, amelyet Louis van Gaal húzott fel. Voltak kisebb módosítások, talán Pep Guardiola alatt. A csapat jól érzi magát ebben a rendszerben, ezért nem szükséges új dolgot elővenni. Ezzel összezavarodna a csapat és elveszítené a stabilitását. Az, hogy nem változtatok rendszert, azt jelenti, hogy nem is tudok? Nem, ez nem igaz. (…) Azt hiszem Uli Hoeness mondta, hogy néha képes lenne beáldozni egy bajnoki címet. Ha az ember ezt veszi alapul, akkor nem jelentene lábtörést, ha nem lennénk bajnokok. De sportolók vagyunk: Küzdöttünk, kilenc pontos hátrányunk volt, senki nem tett volna ránk egy fityinget sem. De visszajöttünk!”

A Heidenheim elleni 5-4-es meccs után a hangulat állítólag nem volt jó Münchenben, Kovac nyilatkozatai sem nyerik el a játékosok tetszését. A horváton egyre komolyabb a nyomás, a jövőjét illetően a Dortmund elleni teljesítmény sorsfordító lehet.

Kovac kritizálja a játékosokat és fedezi saját magát
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top