Bajnokok Ligája

Élet-halál harc a továbbjutásért | Előzetes: FCB – LFC

„Veszélyes eredmény” – összegezték a Bayernnél a Liverpoolban elért gólnélküli döntetlent. A bajoroknak mindenképp győzniük kell otthon, ha sorozatban nyolcadszorra is tovább akarnak jutni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Ehhez nem kisebb ellenfelet, mint a tavalyi döntőst kell legyűrnie Niko Kovac csapatának. Egy müncheni 0-0 a hosszabbításra és az esetleges büntetőkre lenne elegendő, minden más iksz és vereség a bajorok kiesését jelentené. A Bayernnek tehát győznie kellene – fejetlenül azonban nem fog támadni a csapat, mondta Kovac a keddi sajtótájékoztatón.

Niko Kovac megítélése a vendégmeccs óta óriásit változott. Megmutatta, hogy csapatával képes kiváló védekező és látványos támadófocit is produkálni.

A Bayernnél a korábbi bizonytalanság ellenére most jóval magabiztosabban várhatják a visszavágót: Niko együttese a legutóbbi 13 bajnokiból 12-ből győztesen jött ki, a Hertha elleni kupameccsen továbbment és az Anfield Roadon is tisztességes játékot mutatva bizonyították a szurkolóknak: Ebben a csapatban még nagyon sok rejtőzhet – persze ha a napi forma és a szerencse is a bajorok mellett áll majd. A müncheniek az elmúlt meccseken megmutatták támadóerejüket, legutóbbi két meccsükön 11 gólt vágtak és a Pool meccs óta csak egyet kaptak. A 100. BL meccse előtt álló Neuer és mi sem bánnánk, ha szerdán is érintetlen maradna a 33 éves kapus hálója.

James és Javi szerdán is a Bayern középpályájának két meghatározó alakja lehet.

A Liverpool jelenleg a PL második helyén áll, két ponttal lemaradva a Schalkét lemészárló City mögött, azaz vitathatatlanul komoly játékerőt képviselnek – idegenben azonban voltak érdekes eredményeik: Legutóbbi 5 bajnokijukból csak a Brighton ellen győztek, a City ellen kikaptak, a West Ham, a MU és az Everton otthonában egyaránt ikszeltek. A BL-ben pedig a legutóbbi öt, Anfieldtől távoli meccsüket mind elveszítették: Tavalyról az AS Roma, semleges helyszínen a Real, illetve idén a Napoli, a Crvena Zvezda és a PSG is legyőzte hazai pályán az angolokat.

Robert Lewandowski a BL-kieséses szakaszában nem igazán termékeny – reméljük megtör a jég és legalább kettőt vállal a továbbjutásból.

Személyi kérdéseket illetően vegyesek az érzelmek: Kimmich sárga, Müller piroslapos eltiltás miatt hagyja ki a meccset, de újabb sérülés emiatt sajnos Robben sem térhet még vissza a pályára. Tolisso már labdával edz, de hónap végéig biztosan nem lesz bevethető. Ellenben az elmúlt meccseket kihagyó Alaba és Coman játéka is sanszos – utóbbi esetében nem biztos, hogy a csapat formája miatt az edző kockáztatni mer, de a francia plusz opcióként állhat Kovac rendelkezésére, ha ég a ház, míg osztrák balbekkünk kezdőként kaphat fontos szerepet a hírhedt liverpooli támadótrió megállításában. A túloldalon Klopp örülhet a sokak által a világ jelenlegi legjobb középhátvédjének tartott Virgil Van Dijk visszatérésének, Naby Keita azonban kimaradt az utazó keretből. Továbbá a lelátón ott lesz a Hummels-Müller-Boateng hármast a válogatottból kirakó Joachim Löw is.

Két-három hetes kihagyása után a Liverpool ellen térhet vissza a pályára Kingsley Coman. Alphonso Davies játékára vajmi esély van.

Nyilatkozatok:

Niko Kovac: Ez egy csúcsmeccs lesz, az egész világ ránk fog figyelni. Meg kell találnunk az egyensúlyt – sokan a Liverpoolt tartják esélyesebbnek, de feltétlenül győznünk kell. Olyan támogatást fogunk kapni a stadionunkban, amilyet rég nem láthattunk. Szerintem a Liverpool a legerősebb csapat a ritmusváltásokban. De a játékosaink egyre erősebbek mentálisan, képesek vagyunk akár a 90. perc után is gólt szerezni. Részletek…

Manuel Neuer: Jó védelmi teljesítményt kell nyújtanunk, de nem leszünk annyira defenzívek, mint az első meccsen. Ez egy döntő lesz számunkra, bármi megtörténhez. Az Allianz Aréna lángolni fog. Megpróbáljuk megakadályozni a kontráikat és megszerezni a vezetést. Meg akarjuk mutatni magunkat és minden párharcba bele akarunk állni. Részletek…

Jürgen Klopp: Az egész világ ránk figyel, nagyon koncentráltak vagyunk, ez a meccs összehasonlíthatatlan a többivel. A Bayern világklasszis, magas szinten kell védekeznünk, meg kell mutatnunk a mi focinkat. Nem lesz egyszerű dolgunk. Mindig szívesen jövök Münchenbe, ha látom az Aréna vörös fényeit, mindig tudom, hogy nagy mérkőzés vár ránk.

Alisson Becker: A csapatszellem nagyszerű, mindig a következő meccsre koncentrálunk. Nem tudom összehasonlítani magam Manuel Neuerrek, tíz éve ő az egyik legjobb, talán a legjobb. Mindent megnyert, egy referencia számomra. Lewandowski pedig egy nagyszerű csatár. Szeretem a stílusát, ahogy a pályán mozog. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy megállítsuk őt.

Előzetes kezdőcsapatok a BILD szerint:

FCB: Neuer – Alaba, Hummels, Süle, Rafinha – Martínez – Gnabry, Thiago, James, Ribéry – Lewandowski

LFC: Alisson – Robertson, Van Dijk, Matik, Alex-Arnold – Fabinho, Henderson, Wijnaldum – Mané, Firmino, Salah

A Daniele Orsato által vezetett mérkőzést 21 órás kezdettel az M4 közvetíti élőben.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top