Bundesliga

Niko: Robben Liverpool elleni játéka kizárt – Folytatni akarjuk a jó szériát



A Bayern vezetőedzője a szombat délutáni, hazai Wolfsburg elleni meccs kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

A személyi helyzetről: Robben kedden vádlisérülést szenvedett, ezáltal újabb kiesőnk van. A Liverpool elleni játéka kizárt. Coman viszont téma lehet az angolok ellen. Alaba, Ribéry és Goretzka is bevethető.

Joachim Löw döntéséről: Ezért Löw felelős és meghozta a döntését. Nem szeretném tovább értékelni. Tudom, hogy a játékosaim csalódottak voltak, főleg azért, mert 29-30 évesen végleg jegelve lettek. Úgy gondolom ez nem helyes. A rövid csalódottság után továbbra is képesek lesznek a teljesítményükre. (…) Természetesen ez az eset még ott van a fejekben, beszéltem is velük. De ez a múlt. A Bayern a jövő és ezt még képesek befolyásolni. Ha erre koncentrálnak, a legmagasabb teljesítményre lehetnek képesek. De megvannak a kvalitásaik ahhoz, hogy továbbra is a hazájukért játsszanak.

A Wolfsburg elleni lehetséges rotációról: Meglátjuk, hogy kell-e egy-két pozícióban változtatni. De nem feltétlenül szükséges. Tudom, hogy már a Liverpool van a szemek előtt, de a szombati mérkőzést is meg kell nyernünk. Ha mindenki egészséges lesz, valószínűleg ugyanazzal a csapattal fogunk fellépni. Talán.

A támadósorról: Támadólag nagyon erősek vagyunk. A hátsó könnyelműség nem tetszett, de korrigáltuk. Viszont a támadósor miatt nem agyalok. A Gladbach ellen nagyon sok lehetőséget dolgoztunk ki. Lewy még többet lőhetett volna, de kettőt így is szerzett. Ezúttal is meglesznek a lehetőségeink.

A Bajnokok Ligájáról: Kicsit megmosolyogtató számomra, mert amikor az Ajax ellen játszottunk, kinevettek amikor elmondtam, hogy ez egy szuper társaság. Ezen a szinten is vannak hibák, amelyeket kegyetlenül kihasználnak. Tovább akarunk jutni, de először jöhet a második felvonás.

Müller szerepéről: Thomasnak az előrejátékban kiemelkedő kvalitásai vannak, ez vitathatatlan. Amit tőle és a többi szélsőtámadótól elvárok az a védelmi munkába való besegítés. Thomas ezt nagyszerűen csinálta a Gladbach ellen. Jellemző rá, hogy elől területet szerez és Lewyt helyzetbe hozza.

A Wolfsburgról: Rendkívül jó véleménnyel vagyok róluk. Fontos mérkőzés lesz számunkra – jó szériában vagyunk és ezt folytatni akarjuk a hétvégén is. A Wolfsburg is jó formában van és azt hiszem az övék a liga második legjobb csapata idegenben. Bruno Labbadia remek munkát végez. Nem becsüljük őket alá. Pokolian oda kell figyelnünk.

A Dortmundról: Látom, hogy szárnyakat növesztettünk. Minél kevesebb meccs van hátra, annál közelebb kell kerülnünk hozzájul. Profitáltunk a többi eredményből, de a saját házifeladatunkat kell elvégeznünk.

Gnabryról: Nagyon jó fejlődésen ment keresztül. Nagyszerű évei voltak külföldön, valamint a Werdernél és a Hoffenheimnél is. Az első müncheni évében is jól teljesít. De szélsőtámadóként amiben még fejlődnie kell, az a védelmi munka. Örülünk, hogy mellettünk döntött és a lehető legtovább szeretne itt maradni.

Niko: Robben Liverpool elleni játéka kizárt – Folytatni akarjuk a jó szériát
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top