Egyéb

Thiago, a középpálya motorja



Thiago Alcantara lassan hat éve erősíti a bajor rekordbajnokot, Guardiola egyik nagy húzásaként érkezett Münchenbe. Játéka sokat számít a Bayernnek, a bundesliga.com pedig rávilágított a spanyollal járó előnyökre.

„Minden évben próbálok jobb lenni a pályán. Jelenleg erősebbnek érzem magam, mint amilyen voltam az előző szezonban – és a következőben pont ezért még kiemelkedőbbé szeretnék válni.” – nyilatkozta Thiago a közelmúltban a SPORT1-nek.

A 27 éves cselgép a Bayern München 21 bajnokijából 17 alkalommal kapott lehetőséget. Vele 14 találkozón szerzett 3 pontot a gárda, mindössze kettőt veszített el és egy meccsen ikszelt csak. Ez nagyjából 2,5-ös pontátlagot jelent. Ha minden mérkőzésen ennyit kapna a Bayern, most néhány egységgel meg is előznénk a Dortmundot.

Hogy ez miért fontos adat? Amikor a középpályás hiányzott a keretből sérülés miatt, a Bayern átlagban fél pontot szerzett. Ez a kihagyás egyébként november környékére tehető, amikor becsúszott két döntetlen – a Freiburg és a Düsseldorf ellen (1-1, illetve 3-3), valamint kikaptunk a Klassikeren is (2-3). Emellett pedig nemrégiben a Leverkusen ellen sem játszhatott Thiago, azt az összecsapást szintúgy elveszítette a Bayern (1-3). Ha az említett 0,5-ös pontátlagot néznénk az eddigi bajnokikra kivetítve, akkor a tökutolsó Nürnberggel vívhatnánk kiesőcsatát – persze valljuk be, ez elég szürreális elképzelés.


A Stuttgart elleni 4-1 mutatta meg igazán Thiago klasszisát, gólt szerzett, 119 pontos passza volt és 137-szer ért labdába. – Forrás: bundesliga.com


Változott természetesen a spanyol szerepköre is. Carlo Ancelotti idején sokkal támadóbb körben játszott a középpályán, hiszen az olasz mester mögé tudta állítani a védelemben elég erős Arturo Vidalt, illetve Xabi Alonsót is. Ekkora luxust azonban nem engedhet meg magának Kovac, aki így kicsit visszahúzta labdaosztogatónak a játékost. Természetesen így nagyobb védőmunkára volt szükség Thiagótól, akivel a pályán a Bayern 17 meccsen 14 gólt kapott mindössze.

A vébét járt labdarúgó említésre méltó statjai még:

  • 93%-os passzpontosságával második a ligában a Dortmundban játszó Axel Witsel mögött.
  • Párharcainak kétharmadát nyeri meg, mellyel első a Bundesliga mezőnyében a középpályások között.
  • 2013 óta a Bayern győzelmi arányai: Thiagóval 81%, Thiago nélkül 72%.
  • Thiago mind az öt itteni idényében megnyerte a bajnokságot a Bayernnel.

„Psszt, Thiago! Ne mondd el senkinek, de te vagy a kedvencem!” – Forrás: bundesliga.com


„Ahogy öregszel, több tapasztalatod lesz – így van ez a fociban is. Emellett mindig másokkal kell együtt játszanod, új csapattársakkal, szóval így minden szezon más.” – tette hozzá Thiago a SPORT1-el készült interjúban.

Talán pont ő lehet a kulcs, hogy az idei szezont a sírból hozzuk vissza. A Bayernnek mindenképp szüksége lesz a spanyol játékára a Liverpool elleni BL-meccsen, valamint, hogy hozzunk a Dortmunddal szembeni öt pontos hátrányból – és ott van a Német kupa is, a negyeddöntő a Heidenheim ellen. Thiago a jelek szerint készen áll, reméljük sérülés nélkül kihúzza az idény hátralévő részét.

via bundesliga.com

Thiago, a középpálya motorja
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top