Interjúk és nyilatkozatok

Lewa: Jürgen mutatta meg a felfelé vezető utat

Robert Lewandowski az uefa.com-nak adott interjújában beszélt a Liverpool ellen BL-harcról, illetve arról, miért játszott legendás szerepet Jürgen Klopp a pályafutásában.

Mi volt az első gondolata, amikor megkapták a Liverpoolt a Bayern ellenfelének?

Azt, hogy egy nagyon erős csapatot kaptunk! Ezeken a meccseken meg kell mutatnunk, milyen jók vagyunk. 110 százalékot kell nyújtanunk.

Mik a Liverpool erősségei?

Védekezésben nagyon stabilak. A támadósorban is oly sok jó és gyors játékosuk van. Nagyon rövid idő alatt állnak át védekezésből támadásba, rögtön spuriznak előre. Ez nagyon veszélyessé teszi őket. De ha készen állunk rájuk, bármi más megtörténhet.

Szóval maga szerint két gólgazdag mérkőzést láthatunk?

A Bajnokok Ligája ezen szakaszában mindig ott van az ember gondolatában a túl nagy rizikótól való félelem. Mi történik, ha hibázol? Ismerjük ezt, mert egy-két éve elkövettük ezeket a hibákat. Reménykedem a támadófociban, de mindkét csapat jól védekezik, ezért nem lesz egyszerű jó helyzeteket kialakítani. Ha a Liverpool hibázik, résen leszünk.

Az Anfield Roadon legendás atmoszféra uralkodik. Hogyan kezeli, ha az ellenfél szurkolói szokatlanul jobban támogatják a csapatukat?

Ennek én csak nagyon örülök. Számomra ez pozitív dolog. A szurkolók azt akarják, hogy ne szerezzek gólt, de ezáltal én még több energiához, powerhez jutok. Ha az ember végül megnyeri ezeket a meccseket, az a legjobb érzés.

Mit gondol, milyen lesz a Jürgen Kloppal való találkozás?




Mindig örülök, ha őt látom. De ezúttal valószínűleg csak kevés időnk jut egymásra. Ő egy olyan edző volt, aki futballistaként meghatározó volt az életemben. Hálásnak kell lennem azért, ahol ma az életemben tartok. Ő emberként és edzőként is nagyszerű. Rengeteget beszéltünk a labdarúgásról és az életről, sokat tanultam tőle.

Elárulná, labdarúgóként mit tanult tőle?

Taktikailag pár dolgot. De amit főként kaptam tőle az az a hit, hogy a legmagasabb szinten tudok játszani. Ő keltette fel bennem ezt az érzést, és mindig megmutatta a felfelé vezető utat. Nem tudtam, hogy ennyi potenciál rejlik bennem. Nem láttam, mi lapult a személyemben. Ez nagyon sokat jelent nekem.

Klopp azt mondta, hogy nem csak hogy gólveszélyes, hanem különösen becsüli önben azt is, hogy Ön az első védője a csapatnak.

Ezt is megtanultam tőle. Dortmundban néha védekezőleg játszottunk. Olyanok voltunk, mint a bulldogok. Vártunk az ellenfélre és közben már készen álltunk a labdaszerzésre is. Majd irány előre. Meg kellett tanulnom védekezni. Gyakran jutok hozzá először a labdához, majd a kollégéimnak kijátszva a szélre megpróbálunk gólt lőni.

Népszerű Kloppnál, hogy közvetlenül a meccs előtt motivációs beszédet tart. Mit szokott a Bayern elleni párharcok előtt mondani a játékosoknak?

A motivációs és a teszbeszédét is nagyon jól ismerem. Pontosan tudom, hogyan motiválja a csapatot. Ez egy újabb dolog, amit tőle tanultam. Láttam, hogyan képes segíteni egy csapaton. A testbeszédét a padon is látja az ember. Ha meccs közben nem mennek a dolgok, akkor az oldalvonal mellett tűnik fel. Az ember ilyenkor azonnal felélénkül és készen áll újabb erőket mozgósítani. Már a meccs előtt, a kabinban 100 százalékig ott van. Teljes energiával.

Gondolja, hogy a Liverpool hasonóan játszik, mint annak idejében a Dortmund?

Gondolom, hogy a Liverpool sok dologban hasonlít az akkori Dortmundhoz. De ez teljesen normális. Ha évek óta edzősködsz, tudod mire van szüksége a csapatodnak. De azóta sok idő eltelt, Jürgen is változtatott pár dolgon. Ennek ellenére a védekezésből támadásba való átváltásokat fel lehet ismerni.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top